Tudj meg többet egy (nyíregyházi) mesemondóról!
1. rész
Hallottatok már Tótocskáról, Jankóról és a békává varázsolt királykisasszonyról? Remélem, igen, mert ez azt jelenti, hogy nyomon követtétek online mesehetünk eseményeit, programjait, vagy már volt a kezetekben az a nyírségi meseválogatás, amely a Sóstói Múzeumfalu gondozásában, 2019-ben jelent meg.
A két jó barát kalandjairól szóló mesére egy dossziéban találtam rá, a Jósa András Múzeum adattári dokumentumai között. A dosszién ez állt: „Tarczali Ádám meséi. Nyíregyháza. Gyűjtötte: Erdész Sándor. Leltári szám: 454-69.”
Ki volt Tarczali Ádám, akinek meséivel Erdész Sándor 1359 oldalt gépelt tele, miután magnetofonszalagra rögzítette mesemondását? Ádám bácsi nemcsak mesélni, írni és olvasni is nagyon szeretett. 1969-ben papírra vetette saját életrajzát, amelyből nem csupán életútja mérföldköveiről, családi eseményekről értesülünk, érdekes részleteket tudhatunk meg arról is, kitől és hogyan tanulta meséit, illetve milyen alkalmakkor hangzottak el ezek a mesék.
Erdész Sándor interjút is készített Ádám bácsival, amelyből további érdekes adalékokat tudunk meg arról, hogy családtagjain kívül kitől tanulta meséit:
A katonaságnál folyó mesélésre így emlékezett:
Ádám bácsi szavaiból is kiviláglik: az első világháborúig egy-egy tehetségesebb mesemondót olyan megbecsülés övezett környezetében, amelyet nem egy mai celeb is megirigyelhetne. Akkor nem volt televízió, rádió, az írott sajtó termékei sem jutottak el vidékre, vagy ha el is jutottak, kevesen tudták elolvasni. Azt mégsem kell gondolnunk, hogy az emberek semmiről nem tudtak, vagy teljesen nélkülözniük kellett az irodalmat. A társas összejövetelek különböző formái szolgáltattak alkalmat arra, hogy a népköltészet alkotásai, így a mesék szájról szájra hagyományozódjanak a jelen lévők körében, a fiatalabb és idősebb felnőttek szórakoztatására, okulására. Ekkor a mese még egyáltalán nem számított gyermekműfajnak.
A nyírségi fiatalok összejöttek a fonókban, tollfosztóban, a dohánymunkák során, lekvárfőzés alkalmával, az idősebbek „estézni” jártak. Ez utóbbi társas munka nélküli összejövetel volt, elsősorban télen, amikor kevesebb dolguk volt a férfiaknak és asszonyoknak. Nem feküdtek le a korán leszálló nappal együtt, hanem az ismerősök, rokonok és szomszédok egy-egy háznál összejöttek, hogy beszélgetéssel, nótázással és meséléssel szórakoztassák egymást. Ezt a szokást elevenítette fel Ádám bácsi is, miután nyugdíjba ment.
Térjünk most vissza egy pillanatra Tótocskához és Jankóhoz. Bizony beszédes tulajdonnevek ezek! Elárulják, hogy viselőikben szlovák származású legényeket tisztelhetünk. Ha rákeresünk A magyar nyelv értelmező szótárában a tót kifejezésre, magyarázatként azt olvashatjuk: „szlovák”. Hasonlóan a tirpák szóhoz, amelyről a szótár így ír: „Nyíregyházára és Nyíregyháza közvetlen környékére települt, elmagyarosodott, szlovák származású kisebb népcsoport.” Talán a Tótocskáról és Jankóról szóló mesét is az idős, nyolcvan éves tirpák mesemondótól, Krupa Jánostól hallhatta először Ádám bácsi….
Tarczali Ádám tehetségét a folklorista Erdész Sándor, a Sóstói Múzeumfalu első igazgatója fedezte fel, ahogyan rajta kívül még sok más nyíri mesemondóét is. Szorgalma, kitartása eredménye, hogy Ádám bácsi 145 meséje nem veszett el az utókor számára, és az is neki köszönhető, hogy még néhány fontos adattal ki tudom egészíteni a nyíregyházi mesemondó életrajzát:
– 1969. október 26-án, egy „tirpák” népmesével nagy sikerrel szerepelt a Televízió „Röpülj páva” műsorában.
– 1970. augusztus 20-án kapta meg „A népművészet mestere” címet.
– Verseket is írt, 48 gépelt oldalnyit.
– 1975. február 5-én halt meg Nyíregyházán.
Irodalom:
Erdész Sándor: Néprajzi gyűjtőút a bokortanyák világában. Beszélgetés Tarczali Ádám mesemondóval. In Nyíregyházi szlovák („tirpák”) nyelvjárási és néprajzi emlékek I. Nyíregyháza, 1977, 64-65. (A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 9.)
Erdész Sándor: A Nyír meséi. Kelet-Magyarország, 1982. március 13. (Hétvégi melléklet) 11.
Erdész Sándor: Garabonciások. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, (43. évf.) Nyíregyháza, 2001, 453-454.
K. B.
