Szent György napja van ma

Az idei, 2020-as Múzeumfalus idény nem úgy kezdődött, ahogy terveztük. A Húsvét is máshogyan zajlott, meghitté és bensőségesebbé vált, már ha mondhatjuk ezt karantén idején, amikor távolabb élő szeretteink hiánya miatt virtuális térbe került át a találkozás, de még az ünnepi szokások gyakorlása is. (Online locsolkodás és hímes átadás.) Mindenhonnan halljuk, s próbáljuk betartani az egészségünk védelme érdekében hozott szabályokat, így nincsenek programok, rendezvények… vagy mégis? Rendezvényhelyszínné váltak az otthonok, hiszen a húsvéti misét, istentiszteletet otthonainkban éltük meg online vagy televíziós közvetítés jóvoltából. Koncerteken vehetünk részt a hálószobánkból, sőt akár virtuális kiállítások formájában ellátogathatunk a világ nagy múzeumainak bármelyikébe.

Ma, április 24. Szent György napja van.

A #maradjotthon elvével egyetértve önkéntes karanténban naponként izgalommal várjuk 4. osztályos gyermekemmel az online tananyagokat, s nem titok, bizony újra felelevenednek az egykor bebiflázott matematikai szabályok és még az angol szókincsem is frissül. Aztán egy nap, környezetismeretből a pásztorok kerültek napirendre. Na, végre valami, amiről többet tudok talán, mint a tankönyv, vagy a rövidfilm az oktatócsatornán.

Minden ott kezdődik, hogy végre tavasz van!

Feléled, megújul a természet, új lehetőségeket hordoz magában. Frissen húzott festővászon, amin színes, illatos burjánzásnak indul a növény és állatvilág. Szent György nap végtére is évkezdő napnak számít. Ezen a napon kezdődött a hivatali és gazdasági év, hiszen tisztújításokat tartottak, szegődtették a pásztorokat, akik a rendtartásnak megfelelően kihajthatták a jószágokat.

1960. Magyarország, Budapest I., budai Vár a Kolozsvári testvérek sárkányölő
Szent György szobrának másolata a Halászbástya lépcsőjénél.(Forrás: Fortepan)

Szent György alakja számomra még sem egy pásztor képében jelenik meg, hanem mint fővárosunkban a Halászbástyánál látható sárkányölő Szent György szobra. Az ókeresztény vértanú, katonaszent kultusza az elsők között alakult ki a korakereszténység idején. A legenda szerint sárkányt ölő és királylányt szabadító katona története hamar folklorizálódott, s mint állatpatrónus meghatározó alakjává vált több népcsoport folklórjában. A középkorban erősödött meg a Szent György nap közigazgatási évkezdésének jelentősége, ezen a napon választottak tisztségviselőket a települések élére. Ezek közül is legceremoniálisabb a budai polgárok bíró választása, amikor is a leköszönő bíró a földre helyezte titulusának jelképeit, a zöld ágat és a fehér bírói pálcát. A közigazgatásban majd a 17-19. században alakul át az évkezdés időpontja az új évi évkezdésre.

A gazdaságban azonban még tovább fennmaradt a Szent György napi határnap. A már korábban említett pásztorok fogadása, az állatok kihajtása ekkor tájt történt. A rendtartást az az íratlan szabály határozta meg, hogy ki, milyen jószágra felügyelt. A pásztorhierarchia csúcsán a méneseket terelő csikósok helyezkednek el, akik lovukon ülve irányították a ménest, s karikás ostorral csettintve terelték a helyes legelőre. A szarvasmarhák a Kárpát-medence négylábú húsállományát jelentették a 19. századig. A gulyások a fajtaváltást követően (szürkemarha tenyésztés visszaszorulása, nagy tejhozamú tehenek tartása) a csikósok alá „kényszerültek”. A rendtartásban a juhászok a harmadik helyen szerepeltek, bár népmeséinkben sokszor jelenik meg furmányos alakjuk, vagy „csillagszemük”. A kanászok vagy kondások a ranglétra utolsó fokán helyezkednek el ugyan, feladatuk még sem volt olyan egyszerű, nem hiába fegyver és státusz szimbólum volt a kanászbalta vagy fokos.

Zsignár Kálmán kondásszámadó, Bűdszentmihály
(Forrás: Vasvári Pál Múzeum fotótára)

Visszakanyarodva Szent György napjához, a frissen felfogadott pásztorok zöldágakkal hajtották ki ezen a napon jószágaikat, bízva a bő szaporulatban.

Némely helyeken tüzet gyújtottak, melynek füstjén áthajtották a nyájat óvó céllal. A kihajtás napi szokások, melyek tájanként eltérhettek ugyan, mind a jószágok termékenységéért és egészségük megóvásáért történtek, gyökereik a kereszténység előtti pogány szokásokhoz nyúlnak vissza, hisz a rómaiak tavaszi ünnepe, a Palilia is hasonló elemeket tartalmazott. A termékenység varázslás egyik ilyen ősi eleme, mely Szent György napján tettenérhető volt, de nem csak ehhez a naphoz tartozott, az a hajnali harmatszedés, harmattal mosakodás. „A néphit szerint a harmatban van a föld ereje, zsírja. A Szent György-napi harmat elsősorban a tej varázslásokban játszott fontos szerepet, de felhasználták szépséges egészségvarázslásra (pl. meztelenül meghemperegtek Szent György napján a harmatban), gyógyításra, baromfi termékenységvarázslásra is.” – írja Gulyás Éva a Szent György naphoz kapcsolódó szokásokról készült tanulmányában. Mágikus cselekedetnek tartották a harmatszedést, s a Luca nap mellett ezt a napot tartották boszorkányjáró napnak. Boszorkányperekben kerültek lejegyzésre a bűbájolások formái: békák, kuszó-mászók megidézése, harmatszedés, jószágok megbűvölése. Szatmári hiedelmekről Luby Margit számolt be:  „Szent György éjszakáján kintháló embernek kiszedik a lábszárcsontját a boszorkányok.”  

Harmatszedő asszony, Szuhahuta, Heves m.
(Forrás: Magyar Néprajz)

Egyébként szentgyörgyharmatnak nevezi a népnyelv az ekkor esett esőt, ami a néphit szerint jó termést ígér, s ebben az aszályos időben bizony sok gazda örülne a tavaszi zápornak.

Nem szabad elfeledkezni, hogy ezen az éjszakán a leghatásosabb szedni gyógynövényt.

A régi herbáriumokban szereplő szentgyörgyvirágot, köznapi nevén a páfrányt emelem ki, amiről azt tartották, hogy Szent György napon virágzik, s ekkor nagy fényességet áraszt magából. Aki meglátja és virágját, magját magánál hordja, láthatatlan lesz, megérti az állatok, növények beszédét és meglátja a földbe ásott kincset. De természetesen nem olyan könnyű a virágot megszerezni, mert az ördög elkapja előle. Ez a Szatmárban is fellelhető hiedelem elgondolkodtatott, hisz a vágy a természet megértése és a „könnyen” szerezhető vagyon iránt örökérvényű emberi tulajdonság.

Végül a Sóstói Múzeumfalu alapítója, Erdész Sándor egyik megfigyelése jutott eszembe, éppen akkor, amikor kertünkben az eper tövek között szaladgáló gyíkokra lettem figyelmes. A tavasz közepén járva a hüllőfélék is előmerészkednek (békák, gyíkok, kígyók). A kígyó szimbóluma gyógyító erővel bír, láthatjuk ezt a patikák címerében is. A küszöb alá ásott kígyó védő, óvó szerepet töltött be, de Szatmárban Luby Margit is lejegyezte: “ha olyan bottal őrzi a csordás a teheneket, amellyel Szent György napja előtt kígyót ütött agyon, még a tolvajok sem hajtják el az állatait. Az ilyen bot átvette a kígyó óvó, védő szerepét…”.

Gyík, 1965. (Forrás: Fortepan)

S hogy mire jó a Szent György nap előtt talált gyík? Szárítás után zsírban kell kisütni, majd a kenőccsel a lábfájásra, köszvényre biztos ír.

Bár ma már nem dörzsölgetjük nyavalyáinkat gyíkkenőccsel, Szent György sárkányölő alakja lebeg a szemem előtt! Remélem nem mesebeli álom a „sárkánytól” való szabadulás, s lesz újra személyes találkozás.

Baloghné Szűcs Zsuzsanna
etnográfus muzeológus