VASTAG AZ ÖBLE, SZÉLES A DONGÁJA

A kállósemjéni portán, a lakóház mögötti istállóépületben található kiállításunk, melynek témája a hagyományos kerék- és hordókészítés. A felújított teremben e két fafeldolgozó munkafolyamatot tablók és a szerszámok, termékek segítségével mutatjuk be. A látogató a helyi gyűjtések alapján betekintést nyerhet a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bognár és bodnár (kádár) mesterek életébe is.

A nagyobb méretű tablók a kerékgyártás és hordókésztés érdekességeit szemléltetik. Emellett azokat a főbb tudnivalókat tartalmazzák, amelyek révén az érdeklődők nemcsak átfogó képet alkothatnak a két mesterségről, de részletesebben is megismerhetik azokat. A kisebb méretű tablók pedig olyan érdekességeket vonultatnak fel, melyek bevonják a látogatókat az egykori mesterek mindennapjaiba.

A látogatói élményt a korabeli műhelyek zajait, neszeit imitáló hangfelvétel mélyíti el, melyen főleg a fa kézi eszközökkel végzett hasítása, gyalulása hallható.

A látogató a hordó és a kerék elkészítésének menetén és az ezekhez szükséges eszközök mellett megtekintheti az elkészített végtermékeket is. A kádármester ugyanis a hordókon kívül egyéb dongás edényeket is készített, melyek legalább olyan elterjedtek voltak a vidéken és fontos szerepet töltöttek be a korabeli emberek mindennapjaiban.

Aki kedvet kapott a mesterségek kipróbálásához, megmérettetheti magát egy favödör, illetve egy kerék összerakásában.

A kiállítást rendezte: Kész Barna