Project Description

FALUSI HÚSVÉT
Sóstói Múzeumfalu
2024. március 29 – április 1.

A Sóstói Múzeumfalu Falusi Húsvétra hívja és várja a látogatókat.
A kereszténység egyik legnagyobb ünnepén, a tavasz első jeles napján, számtalan programmal kedveskedünk az érdeklődőknek. A nagyhét utolsó napjaiban, nagypénteken és nagyszombaton a hagyományos tojásfestést próbálhatják ki gyermekek és felnőttek egyaránt. Kóstolhatnak böjti ételeket, valamint nagyszombaton megterítjük a görögkatolikus és református húsvéti asztalainkat is.

A böjti elcsendesedés után már húsvétvasárnap is lesznek fellépőink a faluközpontban, ugyanis vendégül látjuk Boka Gábor vásári képmutogatót és a Dalinda Énekegyüttest is. Az Aranyszalma Táncegyüttes kamaracsoportja feleleveníti a Szatmárban ismert húsvéti kántálást és természetesen színpadi előadással és táncházzal is megörvendezteti a látogatóinkat. Kész Réka, a Sóstói Múzeumfali ifjú etnográfusa, szűkebb hazájának, a kárpátaljai Salánknak mutatja be a hímestojásait, a tojásdíszítés szimbolikáját. Ezen a napon a „…hogy egy pár tojással megváltsa magát…” című kiállításunkon mutatjuk be a tojásdíszítő versenyünk nevezőinek szebbnél szebb alkotásait, és természetesen az eredményhirdetés sem maradhat el!
Húsvéthétfőn a Nyírség Táncegyüttes 10.00-kor nyitja meg a locsolóudvart a jánkmajtisi portán, természetesen tánccal, énekkel és hagyományos locsolással. Ezen a napon, minden látogató részese lehet az ősi termékenységvarázslás emlékeit őrző húsvéti locsolásnak. A lányok részéről bátorságra és hímes tojásra, a vállalkozó szellemű legények részéről pedig egy nagyszerű locsolóversre lesz szükség. Minden órában csatlakozhatnak a Nyírség, illetve a Tánctanoda néptáncosainak csapatához, hogy újra átélhessék a hagyományos locsolkodás élményét.

A faluközpontban 11.00 órakor a Batyu Színház „Elvarázsolt mesékkel” várja a családokat. Az érdeklődők a református és görögkatolikus húsvéti szokásokkal is megismerkedhetnek, valamint 14.00 órakor a templomban református istentiszteleten vehetnek részt. A Tánctanoda lelkes táncosai tavaszi falukerülésre hívják a Múzeumfalu látogatóit, melynek helyszíne a faluközpont. 14.30-kor a kárpátaljai Kokas Banda koncertje kezdődik, a nap végén pedig egy hamisítatlan Húsvéti Bál hangulatát idézzük meg.

Minden ügyes kéz megtalálhatja a kedvére való kézműves tevékenységet. Vendégül látjuk a Sóstóhegyi Szabó Lőrinc Általános Iskolát, aki állatsimogatóval színesítik rendezvényünket. A kocsmaudvaron húsvéti ételkóstoló, a Temetőcsősznél gyógytea vár mindenkit. Lesz még kosaras körhinta, népi játékok sokasága a Méhecske Játéktér segítségével, lovaskocsikázás, mesterségbemutató, térképes felfedező játék, falusi vásár és szabadban felállított fotósarok is!

Tessenek csak tessenek, jöjjenek csak jöjjenek!
Ne feledjék, a Sóstó Múzeumfaluban él és élmény a hagyomány!
A felnőttek 2000 Ft/fő, a nyugdíjasok és diákok 1000 Ft/fő áron válthatnak jegyet a rendezvényre. 6 év alatt és 70 év fölött a belépés ingyenes!