Project Description

Középiskolások részvételével zajlik a múzeum tehetségsegítő programja

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikumának 12 tanulója vesz részt abban a tehetségsegítő programban, amely 2021. decemberében kezdődött a Sóstói Múzeumfaluban. A Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló, 61 órás, a tanéven átívelő foglalkozássorozat célja, hogy felkeltsük a tanulók érdeklődését a népi építészet iránt, ismerkedjenek meg a hagyományos építőanyagok felhasználási lehetőségeivel, hagyományos technológiákkal, és a népi műemlékek megőrzésének, állagmegóvásának, védelmének aktuális kérdéseivel.

Az elmúlt időszakban a fiatal tehetségek és tehetségígéretek egy filmes szakember segítségével elkészítettek egy videófilmet, amely az Árpád-kori településrészlet mindennapi életéből villant fel néhány jelenetet, mégpedig egy időutazás keretei között. A film szereplői a tanulók voltak, akik szívesen öltötték magukra a múzeum középkori viseletmásolatait, és nagyon élvezték a munkát. A forgatást önkéntesként két múzeumi munkatárs is segítette, egyikük a tanulók öltöztetésében, a korban feltételezett haj- és fejviselet rekonstruálásában vett részt, míg másik kollégánk a falunagy szerepében az időutazást „elszenvedő” tanulókat fogadta a faluközösség tagjaivá.

Az izgalmas kitekintő után tovább folytatódott a népi építészet múzeumunkban őrzött emlékeinek megismerése, illetve az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazása: üzemeltetési csoportunk tagjainak segítségével a tanulók héjazatmaketteket terveztek és állítottak össze. A „tetőlécekre” kerültek a tetőt fedő anyagok: szalma, nád, zsindely és hódfarkú cserép. A tanulókat egy szakember is segítette abban, hogy a hagyományos anyagok felhasználásához kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretekhez jussanak, és így a makettek minél valóságosabb hatást keltsenek.

A program azonosítója: NTP-INNOV-2021-0159
A támogatás összege: 2.523.000 Ft
A program vége: 2022. június 30.