Fenntarthatóság, digitalizáció, társadalmi szerepvállalás – észt múzeumok jó gyakorlatai

2025. szeptember 22–25. között Észtországban jártunk, hogy megismerkedjünk a helyi múzeumok jó gyakorlataival. Elsősorban olyan valós és digitális eszközöket, módszereket, stratégiákat tanulmányoztunk, amelyek a történelmi traumák értelmezését, feldolgozását; a környezetbarát szemlélet múzeumi megvalósítását, valamint a helyi társadalom jóllétének támogatását szolgálják. A négynapos észt tanulmányút egy sikeres Erasmus+ pályázat keretében valósult meg.

Mivel a Sóstói Múzeumfalu fejlesztésének egyik lehetséges iránya az időbeli gazdagítás, tervbe vettük az 1960–1970-es évek bemutatását. Ennek első eleme egy európai uniós forrásból 2027-ben felépülő szatmári sváb lakóház lesz, amelyet a „puha diktatúra” évtizedeinek jellegzetes tárgyaival szeretnénk berendezni. Itt kívánjuk bemutatni, hogy a politikai-társadalmi változások hogyan hatottak az átlagemberek sorsára, életkörülményeire, illetve a hatalom mennyire igyekezett jelen lenni az akkori emberek magánéletében. A projekt előkészítése során külföldi jó gyakorlatokat is tanulmányoztunk. Így találkoztunk az Észt Szabadtéri Múzeumban 2021-ben átadott szövetkezeti bérház példájával, melynek négy lakásában a látogatók négy időmetszetben (1967, 1978, 1993 és 2019) ismerkedhetnek meg az észt családok lakás- és életkörülményeivel.

A történelmi múlt hasonlósága, a közös szocialista örökség vezetett bennünket Észtországba, ahol a múzeumok a transzgenerációs traumák feldolgozásában biztonságos, rituális térként működnek: lehetőséget adnak az elmondhatatlan emlékek megjelenítésére, a tanúságtételre és a párbeszédre. Emellett vonzott bennünket a fejlett digitalizáció, valamint az ottani múzeumok elkötelezettsége és láthatóan növekvő felelőssége azért, hogy alap- és alkalmazott kutatásaikon keresztül hozzájáruljanak a környezettudatos, a fenntarthatóság irányába mutató életmód-alternatívák elterjedéséhez, népszerűsítéséhez.

A tanulmányút első két napját a tartui Észt Nemzeti Múzeumban (Eesti Rahva Muuseum), a következő kettőt pedig a tallinni Észt Szabadtéri Múzeumban (Eesti Vabaõhumuuseum) töltöttük.

Tartuban Saale Randaru programmenedzser fogadott bennünket, aki a felnőttoktatási programok szervezéséért felel. Röviden bemutatta a múzeum főépületét, amely egy egykori szovjet katonai repülőtéren épült fel 2015-ben, ezért az építkezés megkezdése előtt a területet meg kellett tisztítani a szennyeződésektől, hulladéktól. A tájékoztatás során az is kiderült, hogy a grandiózus épület tervezésekor egyszerre vették figyelembe a múzeumi szakemberek igényeit és a környezetbarát kritériumokat (pl. félpasszív klímarendszer a raktárakban). Saale Randaru nemcsak a programok megszervezésében segített, hanem mentorként is támogatta csoportunkat: észtről angolra tolmácsolt a szakmai találkozók során, valamint segítette a látottak értelmezését és kontextusba helyezését.

Maire Kuningasz gyűjteménykezelő a gyűjtemények nyilvántartásának és raktározásának helyi gyakorlatát mutatta be, utóbbit természetesen a raktárakban, ahol átfogó képet kaptunk a múzeumba került tárgycsoportokról. Ezt követően átsétáltunk a régi raktárépületbe, ahol Mariliis Vaks restaurátor kalauzolt bennünket a néprajzi gyűjteményben. Izgalmas élmény volt felfedezni, hogy a múzeum a Kárpát-medencéből – főleg Erdély területéről – is őriz tárgyakat. Egy-egy darabot mobiltelefon segítségével, az egységes digitális nyilvántartási rendszerben részletesebben is megismerhettünk, sőt egy esetben pontosíthattuk is a tárgyhasználatra vonatkozó adatokat.

Mariliis Vaks a Négy lábbal a földön. Észt parasztszékek című kiállítás társkurátoraként bemutatta a múzeum székgyűjteményét, amely 370-nél is több tárgyat foglal magában. (Ebből több mint száz volt látható a 2024-es kiállításon.) A legrégebbi parasztszékek a 18. század második feléből, a legkésőbbiek az 1930-as évekből származnak. A restaurátortól a fenntartható raktározási megoldásokról és a múzeum vészhelyzeti tervéről is értékes információkat kaptunk.

Másnap az Oktatási Központ munkatársaival, Kaari Simmerrel és Anti Lillakkal találkoztunk, akik megmutatták az oktatótereket, és ismertették a felnőtteknek meghirdetett programokat, tevékenységeket. Érdekes példa volt az a kurzus, amely az Észtországba érkező külföldiek integrációját segíti: a résztvevők kiállításlátogatáson, beszélgetéseken, közös főzésen és ételkóstolón keresztül kapcsolódhatnak az észt kultúrához. A cél, hogy szabadon, kényelmesen és biztonságban érezhessék magunkat választott új hazájukban.

Anti Lillak vezetésével megtekintettük az Észt Nemzeti Múzeum két nagy állandó kiállítását. A Találkozások az észtek mindennapi életét és történelmi tapasztalatait mutatja be, míg Az Urál visszhangja a finnugor népek világába nyújt betekintést. A kiállítások „okosjeggyel” látogathatók, ami nemcsak a belépést teszi lehetővé, hanem az információk nyelvváltását ás későbbi visszakeresését is. A Találkozásokban az észtek mindennapi tevékenységeit és otthoni életét; a természeti és városi környezet kihívásaival, valamint a társadalmi normákkal, hódító nagyhatalmakkal és fontosabb világtörténelmi folyamatokkal való megküzdését kísérhettük figyelemmel. A kiállítás része egy nyitott raktár is, ahol látogatásunk időpontjában a múzeumban őrzött világítóeszközöket vehettük szemügyre. A másik állandó kiállításban, Az Urál visszhangjában az állam nélküli finnugor népeket ismerhettük meg, ahol a nők és férfiak életének kapcsolódási pontjait állították a középpontba, a mindennapok, a rituálék és a népművészet világán keresztül.

A tárlatvezetés után Ange Nimeta információsrendszer-menedzser előadását is meghallgattuk az egységes digitális nyilvántartási rendszerről, illetve a gyűjteményhez való hozzáférést biztosító digitális projektekről. Zárásként újra találkoztunk Saale Randaruval, így visszajelzést adhattunk a tapasztalatokról, a látogatás eredményeiről.

Még aznap este, vonattal utaztunk az észt fővárosba, Tallinnba. Itt a vidéki építészetet bemutató, 1957-ben alapított Észt Szabadtéri Múzeum volt a fogadó partnerünk. A város határában, tengerparti környezetben elhelyezkedő múzeum tizenkét tanyát mutat be az ország minden részéből, mégpedig egy kis faluközpont körül, ahol az olyan középületek kaptak helyet, mint az iskola, a kápolna, a fogadó, a falusi bolt vagy a tűzoltószertár. A tájat több malom és a tengeri halászathoz kapcsolódó hálószín teszi érdekesebbé.

A múzeumban Dagmar Ingi, a Vidéki Építészeti és Kulturális Örökségvédelmi Osztály vezetője fogadott bennünket. Ismertette az intézményi szervezetet, a működést, a szolgáltatásokat és a jövő terveit. Ezt követően közösen felkerestünk néhány tanyát és közösségi épületet, miközben számos téma szóba került, például hogyan segítik a szocialista örökség feldolgozását a múzeumban, milyen szolgáltatásokat nyújtanak a kevesebb lehetőséggel rendelkezőknek, miként tükröződik a fenntarthatóságra törekvés a működésben, programokban, kiállításokban.

Különösen nagy hatással volt ránk az 1960-as években épült bérház, amely egy szovjet mintára létrehozott szövetkezet munkásainak volt az otthona. A négylakásos épületben a már említett négy időmetszetben követhetjük nyomon a mindennapokat, a társadalmi problémákat (például a rendszerváltás időszakában elharapózó alkoholizmus és munkanélküliség hatásait). A kollektivizálás korai éveinek félelmeiről és nehézségeiről azonban itt nem esik szó. Ennek hiányát a múzeum munkatársai korán felismerték, s az egyik tanyán, egy önállóságát elvesztő kovács történetében feldolgozták: a propaganda és az élet rideg valósága közötti szakadékot videófilmek és más rejtett nyomok segítségével tudatosítják a látogatókban.

A szövetkezeti bérház egyben közösségi térként is működik: itt tartják például az időseknek szóló programokat, ami érthető, hiszen ők éppen a szocialista időszakban voltak fiatalok. A kornak megfelelő belső terek a múlt szép pillanataira emlékeztetik őket. A szellemi frissességet támogató programot háromféle tematikával működteti a múzeum: a visszaemlékezések mellett a hiánygazdaságra és a régi idők iskolai tanórájára összpontosítanak. A ház felfedezése után egy kis vendéglátásra is sort kerítenek az alagsori társalgóban.

Megismerhettük a múzeum aktuális kutatási projektjét is, amelyen az Észt Nemzeti Múzeummal közösen dolgoznak. Ez az észt városlakók nyaralóira, a vidéki élettel és gazdasággal való kapcsolataikra, valamint a történelem során végigkövetett nyaralási szokásaikra irányul. A projekt végére egy szocialista korszakból származó nyaraló áttelepítését is tervezik.

A múzeum digitalizációs megoldásai nemcsak a gyűjteményi nyilvántartást segítik, a látogatói élményt is gazdagítják. Az okoseszközre ingyenesen letölthető NUMU alkalmazás audiokalauzt, térképet és interaktív játékokat kínál több nyelven. Az akadálymentesítés érdekében virtuális túrákat is biztosítanak azok számára, akik nem tudnak minden épületet fizikailag bejárni. A tableteket a pénztárban, illetve az egyes tanyákon „háziasszonyként” jelen lévő interpretátoroktól kérhetjük el.

A tallinni látogatás másnapján önállóan fedeztük fel a múzeumot, s célzottan azokat a tanyákat és közösségi épületeket kerestük, ahol meghatározott időpontokban valamilyen tevékenységgel várják az érdeklődőket. Ezek között több olyan szerepelt (például házmakett építése, fonás-szövés, agyagozás, tűzifa aprítása, mosás, ételkészítés), amelyek kipróbálásában az említett „háziasszonyok”, illetve „házigazdák” segítik a látogatókat. Arra is tudatosan törekedtek, hogy az épületek enteriőrjei ne legyenek túl sterilek, sokkal inkább a mindennapi életnek megfelelő „rendetlenséget” tükrözzék vissza.

Az Észt Szabadtéri Múzeumban is találkoztunk az integrációt és nyelvtanulást támogató tevékenységekkel. Speciális múzeumi órákat fejlesztettek ki, amelyek segítenek az embereknek jól beilleszkedni az észtországi életbe. Például népmesére épülő tematikus útvonallal, mivel a szabadtéri múzeumi környezetben kiválóan szemléltethető a mesékben megjelenő valós falusi környezet, mindennapi tárgyak, szokások, eljárások és a paraszti gondolkodásmód.

A tanulmányút során megismert jó gyakorlatok megerősítettek bennünket abban, hogy a múzeumok szerepe ma már messze túlmutat a hagyományos kiállítási funkciókon.

A Sóstói Múzeumfalu fejlesztése szempontjából különösen értékes tapasztalatok:
• az időmetszetes enteriőrök alkalmazása a közelmúlt bemutatásában;
• a digitális eszközök integrálása a látogatói élménybe;
• az időseknek és speciális célcsoportoknak szóló programok erősítése;
• az interpretátorok szerepének bővítése;
• a „használt” élettér hitelesebb megjelenítése a kiállításokban.

Az észt intézmények példája jól mutatja, hogy a múzeumok aktív szerepet vállalhatnak a társadalmi párbeszédben, a közösségépítésben és a fenntartható szemlélet formálásában, képesek egyszerre reflektálni a múltra és válaszokat adni a jelen kihívásaira. Ez az irány a hazai múzeumi gyakorlat számára is inspiráló lehet.

Sustainability, digitalization, social responsibility – good practices of Estonian museums

Four staff members of the Sóstó Open-Air Ethnographic Museum participated in a professional study visit to Estonia between 22 and 25 September 2025 as part of Erasmus+ project. During the visit, they explored innovative museum practices at the Estonian National Museum (Tartu) and the Estonian Open Air Museum (Tallinn).

The study focused on three key areas: sustainability, digital solutions, and social engagement. The Estonian examples demonstrated how museums can actively contribute to processing historical trauma, supporting social inclusion, and promoting environmentally conscious lifestyles.

The experiences gained during the visit will directly inform the future development of the Sóstó Open-Air Ethnographic Museum, particularly in the interpretation of the socialist period and the integration of interactive and digital tools.

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A közleményben megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.