Szatmári tájegység

A megye keleti harmadát foglalja el a szatmári rész, mely átmeneti táj az Alföld és az erdélyi, kárpáti előhegyek között. Egységes egész mind néprajzi, mind történeti jellegében, ennek ellenére több jól elkülöníthető kistájra oszlik. A terület legnagyobb folyója a Tisza, a hegyek közül sík vidékre érve folyásában lelassul, nagy hurokszerű kanyarokat alkot. Hordalékát ezekben lerakja, s itt, e hátakon ültek meg az apró tiszaháti falvak. Ezt a mintegy 9 községet magába foglaló területet szatmári Tiszahátnak nevezzük. A mai megye keleti szögletében a Tiszahát, a Túr és a Szamos folyók s a magyar-ukrán-román határ vonala által körbezárt területet nevezzük Erdőhátnak. A mintegy 30 községre kiterjedő kistájat hajdan lápok s erek szabdalta erdőségek borították. E kistájon belül még egy néprajzi mikrotáj különíthető el: ez a Palágyság, mely csupán 3 településre, Kis-és Botpaládra, valamint a ma Ukrajnához tartozó Nagypaládra terjed ki. A megye délkeleti részén a Szamos és a Kraszna-csatorna között elnyúló területet nevezte a nép Rétoldalnak, az Ecsedi-láp vidékének. A 19. század harmadik harmadában lecsapolt láp vize 18 falu határát érintette. A Szatmári síkságból mintegy 4-5,méterre kiemelkedő, alig két kilométer széles s a régi, szabályozás előtti Szamos kacskaringós vonalát követő földsávot Szamoshátnak nevezzük. A folyó szabályozása után, amikor a kanyarokat levágták, az oda települt falvak némelyike élővíz nélkül maradva távolabb került a főfolyástól.

Múzeumunkban Szatmárt négy porta mutatja be, valamennyi épületet az Erdőhátról telepítettük át. Bár maga a táj földrajzilag nem tartozik a hegyes vidékek közé, az építkezésben a hegyvidéki elemek mégis megtalálhatók. A hajdani erdőtakaró nyomai a favázas és zsilipelt deszkafalú épületekben jelentkeznek.

 

Tiszabecsi porta




A Tiszabecsről áttelepített meredek hajlásszögű, magas tetős lakóépületet taposott szalmafedél borítja. A talpgerendás, keményfa szerkezettel készült ház nagyobbik szobájának mestergerendáján olvasható az építés ideje és a készíttető neve: „Ezen házat építtettem Orosz Gáspár A 843 évi tavasz”. A helyiségek tüzelőberendezései több periódust ölelnek fel. Legarchaikusabb az utcai szobában lévő, vesszőből font füstfogóval (kürtővel) ellátott kandalló; a konyhában a fonott és tapasztott pendelykémény alatt boglyakemence és katlan, a hátsó szobában pedig rakott spór található.

A ház berendezése egyetlen épületben lakó több generáció 19. század végének megfelelő lakáskultúráját mutatja be. Szegényes, egyszerű bútordarabjai (az alacsony, becsapolt lábú székek, az asztalszék, az ágyra terített guba stb.) utalnak a hajdan itt élők társadalmi helyzetére. A mennyezetgerendákra erősített tartórudak a tiszta ruhák, zsákok tárolóhelyei. A vizet korsókban tartották, ezeket deszkából készült vizespadon helyezték el. Az első ház egyetlen szebb darabja az áttört támlájú szék.
A pitvar dísze a barnára mázolt tálasfogas, amit a fafogakra aggatott színes csuprok tesznek igen hangulatossá. A katlanon lévő rézüst a lekvárfőzés elengedhetetlen kelléke volt. Az előtte álló négylábú, díszesen faragott krumplitörő a kenyér egyik alapanyagának feldolgozásához szükségeltetett.

Az udvar felőli szoba (hátsó ház) berendezése téli időszakot idéz: a hely nagy részét a fonalkészítés eszközei, szerszámain (kerekes guzsaly, motolla, vetőkaró, fonalgombolyító stb.) töltik ki. A párhuzamos elrendezésű szobabelsőben a bejárattal szemben lévő karosláda gyakran nem csak ülő-, hanem alvóalkalmatosság is volt. Lakásdíszítők a mestergerenda alatt függő tükör, a háborús emlékek, Kossuth Lajost és családját ábrázoló nyomat, a sifon tetején lévő mázas csuprok. A deszkahátú támlásszékek erdélyi hatást mutatnak.

A rakott spór és környezete a házimunkák színtere: itt sorakoznak az edények, a sótartó és a tálaspolc, rajta tálak, tányérok, vasmozsár.
A porta épületei jellegzetesen szatmáriak: a bejárati kiskapu mellett tőkéskapu látható, ami tengelyen forgó, sorompószerű megoldásával a terület speciális építményei közé tartozik. A ház mögött Kisnaményból való talpas, gerendavázas istálló áll, melynek fala széles, bárdolt tölgyfadeszkákból készült. Az istálló folytatásában álló disznóól Nagyhódosról került a gyűjteménybe. Szerkezete az előbbiéhez hasonló, ám a falkitöltő deszkák itt nem tölgyből, hanem fenyőből készültek.

A telek végén lévő szénatartó (abora) a Kárpátok vidékének jellegzetes építménye, mely a mai Magyarország területén csak vidékünkön fordult elő. Teteje a benne tárolt széna mennyiségétől függően a függőleges rudak mentén le- s felemelhető. Eredetije Tiszabecsen állt, múzeumunkban rekonstrukciója látható.
Ugyancsak vidékünk jellegzetes épülete a szemközti szilvásban meghúzódó aszalóház. Ebben a Nagyarból származó épületben a rudakra fektetett vesszőkasokra kiterített gyümölcsöket (szilvát, almát, körtét) több napon át tartó fűtéssel szárították ki, s az aszalványokkal messzi vidékeken is kereskedtek.

A porta bal oldalán sorakozó kisebb gazdasági épületek közül a méhes Tiszabecsről, a kerek, fonott falú és tapasztott baromfiól (tyúkgóré) Garbolcról származik. Ugyancsak garbolci az előtte lábakon álló, fonott falú kukoricatároló (málésgóré). Az udvar közepén magasodó vésett kútágast Gulácsról telepítettük át a múzeumba, lófej formára kifaragott felsőrésze a népművészet remeke.


Jánkmajtisi porta



E porta épületei inkább csak számukban és méreteikben térnek el az előző porta épületeitől, kivitelezésük és a felhasznált anyagok azonosak amazokéval.
A porta bejárati kiskapuját egy Balogh Zsigmond nevű faragómester készített 1846-ban Tiszakóródon. A fedele miatt „szárazkapu”-nak is nevezett kisajtó szakszerű megmunkálása, a kapufélfákra faragott virágmotívumok, a nagykapu deszkáinak kifűrészelt díszei a népművészet legszebb emlékei közé emelik a mester eme munkáját.

A Jánkmajtisról származó lakóház a szóbeli hagyomány szerint a 18. század végén épült a falusi nótárius (jegyző) részére. A háromhelyiséges épület belső tagolása, tüzelőberendezései alföldi jellegzetességeket mutatnak: a boltívvel kettéválasztott pitvar, a szabadkémény alatti, fal mellett húzódó tüzelőpadkák, a már elbontott, de korábban mindkét szobában megvolt kemencék más területek hatásáról tanúskodnak, mint az épület külső megjelenése. Ez utóbbi körtornácával, az alföldinél magasabb, hátul kontyolt, elől felső csonkakontyos megoldású tetőzetével a partiumi (Erdély és az Alföld közötti) építkezést reprezentálja, ugyanakkor bizonyítja a terület átmeneti jellegét is.

A lakóház berendezése az itt élő nagycsalád 1910-20-as évekbeli lakáskörülményeit mutatja be: a hátsó szobában az idős szülők, az elsőben a fiatalok éltek csecsemőkorú gyermekükkel (erre utal az ágy előtti talpasbölcső).
Az első szoba berendezési tárgyai középparaszti szintre utalnak: az igényesen megmunkált, esztergált karnisok, fogas, molinófüggönyök, függőlámpa, etuzséros kredenc, családi fotók és színes üvegnyomatok mellett találhatók itt házilag készült bútordarabok is (gyékénydikó, stelázsi, kisszékek). Az asztal köré vagy az ágyak mellé kerültek a támlásszékek. A hátsó falba vágott, kis deszkaajtóval lezárt vakablak (a falitéka) a később falra akasztott szekrényke – a téka – elődje. A 19. század vége felé elbontott szobabeli kemence helyét csikóspór foglalta elé, melynek füstje a továbbra is megtartott, a pitvar hátsó része fölött emelkedő szabadkéménybe egy bádogcső segítségével jut el.

A pitvar a mai előszoba szerepét töltötte be a parasztházban, innen nyílt a két szoba. Mivel ez a helyiség a szabadkémény miatt nyitott (együttes nevük: „konyha”), itt csak a nyári időszakban folyt intenzívebb élet. Az első boltívet szebbnél szebb tányérok díszítik, míg a hátsó boltívben lévő polcot a használati tárgyak, cserépedények foglalják el. A két szoba felőli falban látható vakablakok az egykori kemencék fűtőnyílásainak maradványai. Előttük a padkákon szintén különféle használati tárgyak sorakoznak, melyek mintegy „előkészületi” helyként is szolgáltak a konyha baloldali részén felállított csikóspróron való sütésnek-főzésnek.

A hátsó szoba bútorai hasonlóak az első szobákéhoz. A bejárattal szemközt lévő 3 fiókos komódot a szülők ajándékozták a lánynak, amikor az férjhez ment. Fiókjaiban a női és férfiingeket, lepedőket, felsőszoknyákat tárolták, tetején pedig tányérokat, csészéket, poharakat, megbecsült tárgyakat tartottak. Mindkét szobában fontos szerepet kaptak a helyiségek főfalára (a mestergerenda alá) felfüggesztett díszes tükrök. A pitvar felőli fal előtt álló öntöttvas kályha a kemencét szorította ki már a 19. század második felétől a lakószobákból. Legszebb darabajai a közeli beregi vasöntődékből kerültek a Felső-Tisza vidékére.

A tágas porta épületei jómódról tanúskodnak. Az udvar közepén, jól szemmel tartható helyen található a Vámosorosziból átszállított, nagy kövekre állított zsindelytetős, előtornácos, rédelyes (deszkamellvédes) magtár vagy deszkakamora. A benne lévő beépített szuszékok és ácsolt hombár szolgáltak a szemes gabona tárolására, de zsákokban is tartottak itt különféle szemes terményeket, s akadt hely egyéb szerszámféléknek, tároló- és mérőedényeknek, dongás „lisztesputináknak” is.
Az udvar jobb oldali fonott sövénykerítése előtt a Méhtelekről származó fáskamra áll, a mögötte lévő s Vámosorosziból idetelepített sütőház már a telek hátsó részének épületei közé tartozik. A mai nyárikonyha elődjében található tüzelőberendezések (kemence, katlan) a lakóházban már elbontott kemencék pótlására szolgáltak, hiszen a kenyeret továbbra is otthon készítették a háziasszonyok.

A telek szemközti részét a magyar porták legnagyobb épülete, a Túristvándiból áttelepített csűr foglalja el. Magas, meredek tetejét zsúpszalma és nád borítja, szépen faragott oszlopai és andráskötései a népi barokk jegyeit hordozzák. A csűrben különféle gabonatartó hombárokon kívül régi mezőgazdasági eszközök és gépek is láthatók.
A házzal szemközti kerítés mellett sorjáznak az állatok számára emelt épületek. A nagyhódosi ól (istálló) a bejárati ajtaja feletti szénabedobó kialakításával tűnik ki. A mögötte lévő tyúkház egy kisnaményi építmény rekonstrukciója, az amellett álló zsilipelt deszkafalas, talpas disznóól pedig szintén Nagyhódoson készült 1940 körül. A ház előtt magasodó csillagfejes kútágas Kishodosról került a múzeum gyűjteményébe.

 


Nagyhódosi kisnemesi porta

 

A Nagyarból származó, tulipánfejes kapufélfák között nyíló, napsugaras díszítésű kiskapun át jutunk a szatmári kisnemesi portára. A szűk, szabálytalan formájú porta a megye nagyszámú, vagyonnal alig rendelkező kisnemessége (az. ún. „hétszilvafás nemesek”) életkörülményeit mutatja be. A Nagyhódosról áttelepített, elő- és oldaltornácos lakóház az ácsmesterség remeke: faragott tornácoszlopai, a födém- és tetőszerkezet megmunkálása igazi mesterségbeli tudásról tanúskodnak. Az épület teljes hosszában végighúzódó, egyetlen tölgyfából kifaragott mestergerenda szobai részén olvasható az építés dátuma: 1830.

Az épület falazata vesszőből font s kívül-belül tapasztott sárfal („paticsfal”). A négyhelyiséges ház tüzelőberendezései (a konyha kemencéje és kiskatlanja, a nagyobbik szoba „menekült”-nek nevezett tüzelőfélesége – ami a nevét állítólag a 18-19. században e tájra települt lengyel menekültekről kapta –) a megyei kisnemesség jobbágyokétól alig különböző életmódjának bizonyítéka.
Az utca felőli szoba bútorzata már polgári hatást tükröz: az 1910 körül Nagykárolyban készült bútordarabok (fésülködőtükör, a fonott támlájú és ülőrészű székek, az etuzséros kredenc, a szekrények és a varrógép) egy magasabb életnívó kifejezői. A szobában elhelyezett tárgyak némelyike és néhány fénykép a volt tulajdonos Amerikába történt ki- és visszavándorlásának bizonyítéka.

Mivel a házigazda és családja református vallású volt, a lakást nem díszítik vallási jelképek. Díszítőelemek a színes nyomatok (Kossuth, a magyar történelem nevezetes eseményei), a nehéz, polgári hatású szövet ágy- és asztalterítők, a horgolt függönyök, terítők és a földre terített rongyszőnyegek. A pitvar a nyári időszaknak megfelelő berendezést kapott. A vesszőből font és kívül-belül sárral tapasztott szabadkémény alatt boglyakemence magasodik, melynek padkájára, a hátsó fal elé kis berakott „masina”, vasplatnis tűzhely került. Érdekes darab a falra akasztott, „Kelj fel!” felirattal ellátott törülközőtartó, melyre „Jó reggelt” feliratos törülközőt terítettek.
A hátsó szoba volt a mindennapi élet színtere, a tulajdonképpeni lakószoba. Közepén éppen egy ebédhez megterített asztal látható. A földön, egy gyékénylábtörlőn a házban élő kisgyermek játékai fekszenek. A szobából nyíló kamra a napi szükségletre szánt termékek és tárgyak tárolóhelye.

A házzal átellenben áll egy impozáns méretű és kivitelezésű disznóól. A Tarpáról átszállított épület a célszerűség és az esztétikum összhangjának megtestesítője: csupán ezzel magyarázható a talp- és koszorúgerendákat összekötő kettős andráskeresztek alkalmazása, hiszen statikailag elegendő lett volna a szimpla kötés is. A portán álló tulipános gémeskút (mely szintén Tarpáról került a gyűjteménybe) ízelítőt ad a Felső-Tisza-vidék gazdagon faragott, különböző motívumokkal díszített kútágasaiból.


A temetőcsősz háza



A faluközpont nyugati végének útelágazásában lévő, kicsi, sövénykerítéssel körülrekesztett, meredek hajlásszögű, taposott szalmatetővel fedett lakóház Nagyhódosról származik. A temető mellé került épület a temetőcsősznek adott otthont. A jellegzetes felső-Tisza-vidéki, paticsfalas, kéthelyiséges épület szegényparaszti berendezése nyári időszakot mutat be.
A már nem szabadkéményes pitvar kisméretű helyiség. A tér legnagyobb részét egy nagyméretű boglyakemence foglalja el, emiatt az inkább kamra funkciót tölt be; leginkább konyhai eszközök tárolására használták, bár a kenyérsütésre is itt került sor. Figyelemre méltó, archaikus darab a keményfából ácsolt szalonnásláda, melynek oldalát és tetejét vésett-karcolt geometrikus mintákkal díszítette készítője.

A szoba (ház) volt a lakóhelyiség, télen-nyáron itt éltek. A rakott spór sütésre, főzésre és melegedésre szolgált. Bútorzatát a házzal együtt hoztuk a múzeumba. Darabjai többnyire puhafából valók, barnára festett iparostermékek, míg a házilag készült dikó és a mennyezetgerendákra függesztett rúd festetlen, egyszerű akác- vagy tölgyfából készült. A láda az I. világháborúig tartozott a menyecske stafírungjához. A szoba egyedüli érdekesebb darabja az üveges kredenc.
A használt textíliák is egyszerűek: a fekvő- és ülőalkalmatosságul szolgáló bútordarabokra terített rongyszőnyegek, a háziszőttes abrosz, az ágytakaró, a molinóból készített függöny és a rúdra rakott ruhaneműek szerény életmód bizonyítékai.

A házhoz tartozó gyümölcsöskert a temető „tartalék területe”, azt a régi szokások szerint használatig ideiglenesen művelésbe vonták. A szilvás haszna a lelkész és a temetőcsősz között oszlott meg, a kenderföld meg a gyógynövényekkel beültetett kiskert kizárólag az utóbbi jövedelmét gyarapította. Az udvaron álló kerekes kút a büdszentmihályi (Tiszavasvári) katolikus temetőből származik.