Nyírségi tájegység

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb s legegységesebb néprajzi tájaként számontartott terület „Nyír” néven élt az itteniek nyelvében. A táj éles vonallal nem határolható körül, mivel a nyírségi néprajzi csoport határa nem esik egybe a földrajzi határral. Ha mégis meg akarjuk határozni a kiterjedését, azt a következőképpen tehetjük meg: északon a Tisza kanyarulata, keleten a Tisza, a Kraszna és a román határ, észak-nyugaton a Rétköz, nyugaton a Tisza és a Mezőség, délen a Hajdúság valamint Debrecen és Vámospércs határa által közrefogott terület a szorosan, néprajzi szemszögből vett Nyírség. A nyíriek gazdálkodását valamikor a homok határozta meg. Jellegzetes szántóföldi növényeik a rozs, a dohány, a burgonya (később a gyümölcsök közül az alma), amiket a nyírségi parasztság több településen monokulturális szinten termelt.

A múzeumfaluban négy porta segítségével mutatjuk be e tájilag igen tagolt terület egymástól jelentősen eltérő népi építészetét.



Pócspetri ház




A keskeny telken álló épületek a Nyírség szegény­paraszti (zsellérsorban élő) lakossága építkezését, la­kás­kultúráját mutatják be. A háromosztatú, nádfede­les lakóház Pócspetriből ke­rült a gyűjteménybe; tü­ze­lő­padkái, az arra épített kiskatlan, a sza­bad­kémény, a kisebbik szoba kemencéje az egyéb szer­kezeti meg­ol­dásokkal együtt egy archaikus, ám ezen a területen szinte nap­jainkig fenn­ma­radt építésmód emlékeit képezik.

Az utcafronttal párhuzamosan, a telek belső felé­ben épült lakóház (eredeti helyén is hasonló módon, az utcától távolabb állt) berendezése azon ritka kivételt mu­tatja, amikor szinte az összes bútort és háztartási esz­közt si­ke­rült az épülettel együtt behoznunk a múze­um­ba. Egye­dül élő, idős lakója (akinek ősei rutén be­te­le­pü­lők lehettek, amire a máriapócsi kegykép ruszin nyelvű feliratából következtetünk) megőrizte az 1910-es évek berendezését; a lakószoba sarkos elrendezésű, az ajtó mellett csikóspór, rajta és fölötte háztartási eszközök láthatók. Az ajtóval szembeni sarokba állított két karoslóca előtt egyszerű asztal áll. Rajta épp a tésztagyúrás előkészületei követhetők nyomon. A lóca fölötti falon tükör, mellette szentképek (köztük a már említett ruszin nyelvű kegykép-másolat), szentelt barka stb. függenek. A másik sarokban álló vetetlen ágy mintha arra utalna, hogy gazdája épp csak kiugrott valamiért a helyiségből. Az utca felőli ablak alatti lóca sarkában üvegpalack áll, mely a rendszeres reggeli stampedli pálinkát rejti.

A pitart a kéményaljától egy vesszőből font és tapasztott fal félig lezárja. Mögötte tüzelőpadkák, rajtuk berakott tűzhely látható, a kéményfalon háztartási eszközök lógnak. A szobával szemben lévő helyiség utóbb kam­­raként szolgált, pedig eredetileg ez is lakóhe­lyi­ség lehetett (ugyanis itt van a csonkagúla alakú ke­men­ce, melynek szája szintén a kémény alá nyílik). Az ajtó mellett támlás szék, szemben háromfiókos komód, rajta befőttes üvegek sorakoznak. A gerendákról vászonzacskók lógnak, bennük mindenféle magvakkal. Ritka bútordarab a gyékényből font dikó.
A porta hátsó részén épült földól (helyi nevén: burgyé, ami a román bordei szóból származik) szintén archaikus gyökerekig nyúlik vissza; a földbe mélyített, gádoros lejárattal készített építmény a nincstelen lakosság egy részének lakóhelyül is szolgált, különösen háborús időszakok után. Nem egyszer ezek a lakóházak a helyzet normalizálódása után állati férőhelyekké váltak, míg az emberek már fennálló falú házakba költözködtek át.

Épületünk leveleki mintára, rekonstrukcióban készült. A szelemenes megoldású tetőszerkezettel ellátott istálló belső tere egyetlen helyiségből áll, még födéme sincs. A hasított lésekből összeállított tetővázra nádat, kukoricacsutkát (ízíket) terítettek, majd az egészet földdel borították be. A külső földfelszín fölé csak ez a nyeregtető emelkedik ki, míg a padlószint mintegy másfél méterrel a felszín alatt található. A gödör falát hasított karókkal erősítették meg, így óvva meg azt a beomlástól. A felső szelemengerendát a helyiség közepén álló vastag akácágas támasztja alá. A helyiség berendezését csupán egy vesszőből font jászol képezi.
A porta hátsó részén jellegzetes nyírségi növénykultúrákat mutatunk be: itt kapott helyet a dohányos- és krumpliskert, melyek szinte minden parasztgazdaság elengedhetetlen részét képezték, de tengeri (kukorica), tök és paszuly (bab) is tenyészik a kertben.


 

Anarcsi porta



Az Észak-Nyírség építészeti szempontból teljesen elüt a terület más részeinek építési gyakorlatától. Itt erőteljesen érvényesült a tőle keletre elterülő beregi és szatmári építkezés hatása (elő- és oldaltornác, meredekebb tetősík, a tüzelőberendezéseknél a konyhai kemence megléte stb.), szemben a Nyírség más részeinek alföldi jellegű építkezésével.

A múzeumban e tájegység jellegzetes lakóházaként egy Anarcsról áttelepített épületet mutatunk be. Az 1816-ban épített ház igen jelentős mind építészeti, mind tudománytörténeti szempontból. Az 1896-ban Budapesten megnyitott ezredéves kiállításon az ország minden tájáról származó épületek másolataiból felépítették az ún. milleniumi falut, ahol a Szabolcs megyei ház mintájául ezt az épületet, ill. ennek főbb motívumait használták fel. Jankó János néprajzkutató, a falu tervezője 1894-ben járt területünkön és készített fényképfelvételeket az épületről. A később népi műemlékké nyilvánított lakóház az 1970-es évekig állt eredeti helyén, majd szétbontva a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba került, onnan pedig 1977-ben szállítottuk át a Sóstói Múzeumfaluba.

A vesszőből függőlegesen font, paticsfalas ház falába vastag tölgyfaoszlopokat állítottak, melyek alsó végét tövestül ásták a földbe; e „bálványok” felső végére egy koszorúgerenda-sor, azon felül pedig hasított fából készült tetőszerkezet támaszkodik. A mívesen faragott tornácoszlopok az udvar és az utca felől kerítik az épületet, felső végüknél íves kiképzésű, szintén faragással díszített könyökfákkal kapcsolódva a tornácgerendához. Az utca felőli csonkakonty alatt tulipános, virágmintás formára kifűrészelt szellőzőnyílásokkal áttört deszka tűzfalat képeztek ki. A nádtetős épület utcai szobájának mestergerendáján bevésett felirat tanúskodik az építés idejéről: „Takáts György költségén épült 1816”.

A 19. század végén készült fotókon jól kivehetők a festett, virágmotívumokkal díszített ablaktáblák, amik azonban korunkra elkallódtak. A bejárati ajtó előtti léces veréce már a 19. században is megvolt; a kisajtó felső lécvégeinek kialakítása harmonikusan illeszkedik az épület egész külső megjelenéséhez.
A lakóház tüzelőberendezései a helyi jellegzetességeket tükrözik: a boltíves, szabadkéményes pitvarban a kémény alatt lapos tetejű konyhakemence látható, körben padkával (tőcikkel). Ennek tetején nyílt tűzön készítették az ételt. A szobában (melyet egy időben egy hosszanti fallal keskeny kamrára és kisebb szobára osztottak fel) a korábbi tüzelőt a 19. század végén öntöttvas kályha váltotta fel.

Az épület berendezése egy közepes vagyoni állapotú nyírségi református család 20. század eleji életmódját örökíti meg. A nagyméretű szoba bútorai a ház „nagy családjának” életét tükrözik, ahol az idős szülők együtt élnek gyermekeikkel és unokáikkal; erre utal a három ágy, a bölcső és a tároló- valamint ülőalkalmatosságként is szolgáló ládák megléte. Érdekes „bútordarab” látható a bejárati ajtóval szembeni falban: a mestergerenda alatti, ajtóval ellátott falifülke a pálinka és a poharak tárolóhelye volt. Hátsó oldalát a falban lévő tölgyfaoszlop alkotja, amiből jól kitűnnek annak nem mindennapi méretei.
A szobában felállított szövőszék, a székes guzsaly, a csüllő az őszt ill. koratelet, a fonalkészítés és a szövés időszakát tükrözi. A sifon polcain a paraszti háztartás textíliái láthatók: abroszok, törülközők, falvédők, zsákok stb. A falakat olajnyomat, tükör és különböző használati tárgyak tárolására szolgáló tálasfogas díszítik; az ablakokat mintás, kivarrott függönyök takarják el.

A konyha szabadkémény alatti része, a kemence lapos teteje és körben a falak különféle háztartási esz­közök, edények tárolóhelyei. A boltívet színes cserép­tányérok, tálak díszítik. A be­já­­rat mellett álló kőda­rá­ló igazi mestermunka. A hátsó helyiségben heti rendszerességgel népi gasztronómiai bemutatókat tartunk, így annak berendezése ehhez van kialakítva.

A lakóház folytatásában álló, cseréptetős, kéthelyiséges istálló 1905-ben készült Újkenézen. Áttelepítését a magyar-román határon átnyúló együttműködés keretében meghirdetett ˝Patrimonium˝ EU-s pályázat támogatásával valósítottuk meg, benne világítástörténeti kiállítás és gyertyamártó kézműves foglalkozás számára kialakított, fűthető helyiség található. A porta hátsó részét egy kialakításában, formájában is impozáns épület, egy Nyírkarászról átszállított csűr foglalja el. A feltehetően a 19. század második felében készült épület vastag faoszlopokon áll, tetőszerkezetét két, alsó végén földbe ásott, felül szelemengerendával összekötött akácoszlop tartja. A tetőhéjazatot alul három sor égetett cserép, fölötte nád alkotja. A kétfelé nyíló nagykapu fölött a tetősíkot megemelték, így szekérrel is be lehetett hajtani az épületbe. A kisebb gazdasági épületek Berkeszről kerültek a gyűjteménybe. A léces oldalú, cseréppel fedett tenge­ri­góré, a deszkafalas, nádtetős, kifutóval kiegészített disznóól s a házzal szemközt álló, földbe süllyesztett, nádtetős répásverem középparaszti szintről árulkodik. Ez utóbbi építésekor három késő-avar sír ke­rült elő, melyek száma a temetőben folytatott későbbi ásatások ered­mé­nyeként több mint húszra emelkedett.
A portát az utca felől deszkapalánk, oldalt napra­for­gószárból készített kórókerítés határolja. Az általuk közrefogott konyhakert a vidék jellegzetes kerti nö­vé­nyeit mutatja be. Az utcai faragott kiskapu 1930-ban Bökönyben készült.

 

Kállósemjéni porta



Portánk tipikus alföldi jellegű épület: náddal fedett nyeregteteje, deszka tűzfala, fa tornácoszlopai, a két szobában álló boglyakemencék valamint a szabadkéményes, boltívvel kettéválasztott pitvar a tüzelőpadkával mind-mind ennek a háztípusnak a jellegzetességei. Az 1880-as években készült épület eredetileg Kállósemjénben állt, onnan szállítottuk át a múzeumfaluba. Falazata a vidéken tipikusnak mondható vertfallal épült. Utcai helyisége egy időben kocsmaként is funkcionált, ezért találhatók az ablakokon vasrácsok. A deszka kéményfej szintén gyakori volt a Nyírség e területein.

Az épület és berendezése középparaszti szintű gazdaságot mutat be, az 1930-as évek elejének, nyári időszaknak megfelelően.
Az utca felőli helyiség a nagyház (a tisztaszoba), melyet csak ünnepi alkalmakkor használtak. Kialakításában nem a célszerűség, hanem inkább a jómód fejeződik ki. Berendezése városi hatást tükröz: az ún. topolyás berakású bútorok, az asztal s a körülötte álló thonetszékek a 30-as évek jellegzetes termékei.
A szoba párhuzamos elrendezésű, a két ablak közé került a komód, ez elé az asztal székekkel, jobbról és balról a falak mentén az ágyak, sifonok.

A bejárattal szemben található a kultikus tér. Mivel a Nyírség középső részén jelentős számú görög katolikus vallású népesség él (itt található világhírű búcsújáró helyük, Máriapócs is), fontosnak tartottuk e vallásfelekezet tárgyi emlékeinek bemutatását. Az említett tér lényege a komód, azon megbecsült tárgyak (tányérok, csészék, poharak, üvegben szenteltvíz, énekeskönyv s különböző szentek szobrai) sorakoznak. A komód fölötti falrészen elhelyezett szentképek, feszület, szentelt barka és gyertya valamint a rózsafüzér mágikus, védelmi funkcióval bírnak. E tárgyak a bútorokkal együtt teszik teljessé a berendezést.

A textíliákban a háziipar és a városi hatás keveredése figyelhető meg. A komódon és az asztalon háziszőttes, a földön és a padkán szintén házi szövésű rongyszőnyeg található, az ablakokon azonban már cérnafüggöny, az ágyakon gyári készítésű szövet ágyterítő van.
A pitvar berendezése egyszerű: a bejárat mellett vizeslóca, a kéményaljában a padkákon a kenyérsütés eszközei találhatók, a falakon háztartási eszközök függenek.
A kisház (hátsó ház) szintén párhuzamos elrendezésű, különbség csak a bútorok minőségében van. Ez az idősek lakószobája, de itt zajlik az élet minden jelentős mozzanata is a gyerekneveléstől kezdve az étkezésig, de itt folyik a kenyér dagasztása és kelesztése is.

A lakóházzal szemközt áll a Nyírgyulajból áttelepített cseréptetős szikvízüzem, melyben egykor Kiss András készítette a település lakóinak a szódavizet. Állóhengeres keverőgépét a nyíregyházi Gunyecz-féle üzem gépészeti berendezéseivel egészítettük ki: a fekvőhengeres keverőgép, a szikvíztöltő gép, a víztartály Gunyecz Ferenc Sólyom utcai üzemében szolgált, míg a motorikus meghajtáshoz szükséges eszközök, a villanymotor és egy kézi vízpumpa egy hajdani, szintén Nyíregyházán, a Dózsa György utcában működött szikvízüzem tartozéka volt.
A porta gazdasági épületei közül az istálló is Kállósemjénből került a múzeumba. Vályogfalas, nádtetős épület, nyeregtetejét a ház felőli végén felső csonkakonty zárja. Bal oldali helyisége az istálló, a jobb oldali kamraként szolgált.

A telek hátsó részén egy Nyírlugosról átszállított depó (szénaraktár) látható. Ez az érdekes épület a Dél-Nyírség jellegzetes tárolóépítménye: faoszlopokon álló tetőszerkezetét ívesen hajló nádtető borítja, falát karók közé font sövényből készítették. Az ilyen típusú épületek a Nyírségtől keletre elterülő részeken fellelhető csűrökkel rokoníthatók.
A depó mellett két oszlopra állított galambházat láthatunk. Eredetije szintén Nyírlugoson állt, itt annak rekonstrukcióját mutatjuk be.
A porta utcafrontján, a szomszéd felőli sarokban áll egy mívesen megmunkált görög katolikus fakereszt öntöttvas korpusszal. Eredetileg Nyírjákón állt az országút mentén, a temető szélén.


Tirpák porta



A faluközpont nyugati részén akácsorral szegélyezett homokút visz a tirpák tanyához. A szintén akácfákkal körbevett nagyméretű porta épületei közül a Nyíregyháza környéki szlovákság (a „tirpákok”) tipikus települési rendjéből, egy bokortanyából (a ma Nagycserkeszhez tartozó Cigánybokorból) áttelepített lakóházának rózsaszínes-vöröses utcai homlokzata tűnik fel először. A két szakaszban készült épület első része (a lakórész, tehát a szoba, a pitvar és egy kisebb szoba) tetőszerkezete silány faanyagokból, vert fallal készült a 19. század közepe táján. A később hozzátoldott vályogfalas kamra, istálló és fonott falú szekérszín már jóval egységesebb, s kivitelezése is mesterember keze nyomát viseli.

Maga a lakóház nádfedeles, elől felső csonkakontyos, hátul eresztett véggel. Födémszerkezetét vastag fenyő mestergerenda támasztja alá. Padlása alul-felül tapasztott nádból készült. Szobabeli kemencéjének fűtőnyílása a pitvarba torkollik, a boltívvel kettéválasztott szabadkémény alá.
A berendezésnél egy középparaszti szinten élő, földműveléssel és állattartással foglalkozó gazdaság és háztartás eszközeit, bútorait kívántuk bemutatni a 19-20. század fordulójának idejéből, nyári évszaknak megfelelően. Az épület tárgyi világa az evangélikus tirpákság életkörülményeit tükrözi, azt a gazdaságot, mely 20-30 holdat művelve, jövedelmét tej, tejtermékek, tojás, gyümölcs eladásával is kiegészítve élte az életét.

Az utca felőli nagyház a tisztaszoba. Mivel a házban egyetlen család életét rekonstruáltuk, ezt a helyiséget ritkán, ünnepi alkalmakkor használt szobaként mutatjuk be. Általános szokás volt a tirpákság körében, hogy akkor, amikor a tanyasi gazda férjhez adta leányait, megházasította fiait, beköltözött a városban lévő, mindvégig fenntartott házába.
A tirpák lakóházaknál is a már említett párhuzamos elrendezés vált általánossá. A főfalhoz került a 3-4 fiókos kasznyi (komód), rajta megbecsült, ajándékba kapott tárgyak, köztük a Biblia és a rézveretes Tranoscius (evangélikus énekeskönyv), fölötte faragott keretes tükör, falióra függ. Az evangélikus hitre több kép utal (áldozókép, Szentháromság, háziáldás).

A hátsó fal melletti tulipános ládában az eladólány tartotta a kelengyéjét. A kinyitott láda, az ágyra és a szék karfájára kiterített ruhadarabok épp azt a helyzetet mutatják, amikor a lány a városba készül a vasárnap délelőtti istentiszteletre (ugyanis a tanyabokrokban nem volt templom, vasárnaponként a család kocsira ülve együtt szekerezett be Nyíregyházára az istentiszteletre).
A szabadkéményes konyhába csupán néhány bútordarab került: jellegzetes a bejárati ajtó mögötti 5 fiókos, egyajtós kisszekrény. A boltívet pataki, hollóházi tányérok díszítik.

A hátsó ház berendezése a mindennapi élethez szükséges eszközök, bútorok helyszíne. A rakott spóron folyt a főzés, ennek környezete volt a házimunkák színtere. A puhafából készült, barnára mázolt ágy, a láda és a dikó egyszerűbb kivitelezésükkel a hétköznapok használati tárgyai. A textíliák szintén egyszerűek: a dikóra házilag szőtt rongyszőnyeget, az asztalra beszövött csíkos abroszt terítettek.
A kamra ajtaja a hosszú, ívesen kanyarodó tornácról nyílik. Hátsó része deszkákkal két, alul letapasztott gabonáshombárra van elrekesztve. A falakra aggatott és körben a földön elhelyezett eszközök, szerszámok, használati tárgyak a gazdálkodás kellékei.

A következő helyiség az istálló. Padlását felülről pelyvás sárral letapasztott, hasított karók képezik. A hátsó fal előtt deszkajászol húzódik végig, a tornác felőli fal mellett mezőgazdasági eszközök állnak. Az istálló végéhez toldott, de az épülettel egy fedélszék alá vont vesszőfalas színben szekér áll; a hátsó falra a kendermegmunkálás szerszámait (szövőszéket, vetőkarót) akasztották.

Az utca felől deszkapalánkkal kerített porta gazdasági épületeinek nagy része egyetlen portáról, a Füzes bokorból került a múzeumba. A ház mögötti elkerített gazdasági udvaron álló, háromfiókos, deszkafalú disznóólhoz merőlegesen egy vályogfalú tyúkólat toldottak. Az L alakúvá vált épületet nádfedél borítja. A hátsó végén nyitott nyári állásként használatos, két helyiségből álló istálló a házzal szemközt épült. Az épület terméskő lábazatra rakott fala vegyesen használt vályog és tégla; tetejét egykor nád, majd bádogtető borította. Mi a korábbi állapotot állítottuk vissza. Az oldalkerítés mellett, az utcához közel cseréptetős, faoszlopokon álló nyitott nyári állás található hosszanti jászollal. Az utcával párhuzamosan, a kerítés mellé épült a Rókabokorból átszállított, cseréptetős, lécoldalú tengerigóré. Az udvar közepén áll egy bádogtetejű galambdúc a Rókabokorból, mellette egy kútágas a Kazárbokorból. A gazdasági udvar hátsó kerítésén túl, már a kertben épült fel az akácoszlopokra emelt, majdnem földig érő nádtetővel borított, nagyméretű dohánypajta.