Project Description

Pünkösd a Sóstói Múzeumfaluban!

2021. május 22-től 24-ig felelevenítjük a pünkösdi hagyományokat, színes programokkal várjuk vendégeinket!

A népszokásoknak megfelelően kitáncoltatjuk a májusfát, a nap további részében pedig minden korosztálynak megfelelő szórakoztató színpadi- és kísérőprogramokat kínálunk: tárlatvezetéssel, vásári mulattatókkal, bábelőadással, népzenei produkciókkal és Pünkösdi Istentisztelettel várjuk a látogatókat. Portáink élettel telnek meg, a műhelysorba visszaköltöznek a mesterek. A kemencében folyamatosan sülnek majd a régi ízeket felidéző kelt tészták. A kiérkezők az íjászatot, kézműves tevékenységeket is kipróbálhatják, a kisebbekre pedig körhintával és népi játszóudvarral is gondolunk! Lesz lehetőség szövésre, gyertyamártásra, nemezelésre, illatzsák készítésére, bőrözésre, csuhézásra. A Mesekuckóban élőszavas mesét hallgathatnak meg az érdeklődők a VOKE Népmesepont jóvoltából.

A főépületben új időszaki kiállítás nyílik meg Harangozó Imre fotóiból „Bé van a lélek zárva” címmel.

Mindhárom napon termelői vásárt is tartunk, így népművészeti termékek mellett sokféle finomságot is hazavihetnek a látogatók.

Belépő mindhárom napon kedvezményesen váltható, a felnőttek 1.000 Ft/fő, a gyermekek 500 Ft/fő áron válthatnak jegyet a rendezvényre.