A múzeumfalu története


A Sóstói Múzeumfalu tervezése 1964-ben kezdődött, az építő munkálatok elindulására azonban csak 1970-ben került sor. Eleinte különböző vállalatok végezték az épületek áttelepítését, majd 1975-től egy önálló építőbrigád munkába állásával indult meg a szakszerű és megfelelő tempójú építkezés. A múzeumfalu első része 1979-ben öt berendezett parasztportával nyílt meg a látogatók előtt. Azóta a 7 és fél hektáros terület beépült, és már több mint 80 építmény képviseli Északkelet-Magyarország sokszínű népi építészetét. Az épületek túlnyomó többsége eredeti, ami azt jelenti, hogy egykori helyszínükről pontos felmérések alapján történt meg az áttelepítésük.


               

Az egyes épületelemek konzerválás és a szükséges kiegészítések elvégzése után kerültek vissza eredeti helyükre. Természetesen az áttelepítésre alkalmatlan anyagokat (például szalma- vagy nádhéjazat, vert fal stb.) vagy a túlságosan elöregedett, rossz állapotban levő elemeket a visszaépítés során újakkal pótolták, de egyébként az áttelepítés mindig szigorúan az eredeti állapot helyreállítását célozta. Csak néhány olyan épülete van a múzeumfalunak, amely régi tervrajzok és fotók alapján rekonstrukcióként készült el. A lakóházak berendezése ugyancsak a legnagyobb hitelességgel történt, vagyis lehetőség szerint ugyanabból a faluból, vagy legalábbis a környező településekről származó bútorok, használati és dísztárgyak kerültek az enteriőrökbe. A múzeumfalu Magyarország második legnagyobb skanzenjeként megközelítőleg teljes képet nyújt az Észak-Tiszántúl egykor oly gazdag néprajzi anyagáról, a 19. század végi, 20. század eleji hagyományos paraszti életmódról.

Hazánk legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi és néprajzi tájegységeinek megfelelő csoportosításban egy valóságos, ám igazából soha nem létezett falu másaként mutatja be a vidék néprajzi sajátosságait. Szatmár, Bereg, Rétköz, Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi lakóházai, gazdasági épületei, jellegzetes lakberendezési hagyományai, használati és dísztárgyai hiteles képet nyújtanak a parasztság egykori életformájáról. A régi faluképet idézik fel a ˝múzeumi falu˝ központjában látható közösségi épületek is: az iskola, a református templom, a harangtorony, a paplak, a tűzoltószertár, a szatócsbolt és kocsma.

Olyan kuriózumok is helyet kaptak a múzeum területén, mint a hajdani kismesterségeket bemutató műhelysor, a kovácsműhely és a borbélyüzlet, a faluvégi cigánykunyhók épületegyüttese, vagy a Nyíregyháza környékére a 18. században betelepült szlovák népesség jellegzetes bokortanyai életmódját reprezentáló ˝tirpák tanya˝. Legutoljára a nyírségi kisnemesi porta, egy szárazmalom és egy fejfás temető telepítése fejeződött be, s ezekkel vált teljessé a falukép. Az épületek mellett a tájjellegű gyümölcsfák, konyhakertek és kultúrnövények, a házak előtt pompázó virágoskertek egy 19. század végi falu hamisítatlan hangulatát varázsolják a látogatók elé.

Az ˝élő múzeum˝ gondolata jegyében egy-egy lakóházban bizonyos házimunkák, például a kenyérsütés vagy a kenderfeldolgozás jellegzetes eszközei és munkafolyamatai láthatók, alkalmanként pedig valamelyik jeles naphoz kapcsolódóan az ünnepi készülődés tárgyai (például a görög katolikusok hagyományos húsvéti, karácsonyi szobabelsője) kerülnek bemutatásra. Ugyancsak a múzeum élővé tételét szolgálják a különböző mesterség- és kézművesbemutatók, amelyek a fazekasság, fafaragás, gyertyamártás, kovácsolás, bőrözés, gyöngyfűzés, vajköpülés, mézeskalácssütés és szövés munkafolyamataival ismertetik meg a látogatókat. Nagyobb rendezvények alkalmával vagy szervezett csoportfoglalkozások keretében ki is próbálhatók, el is sajátíthatók egyes régi mesterségek, házimunkák fortélyai. A szatócsbolt, a kocsma és a templom eredeti funkciójában működik: utóbbiban esküvőket és keresztelőket is szoktak tartani.

A látnivalók körét szervesen egészítik ki a múzeum profiljához illeszkedő rendezvények. Hagyományosan minden évben sok látogatót vonz a május elsejei májusfaállítás és majális, a pünkösdi királyválasztás és a Szent István-napi kenyérünnep. Nagy népszerűségnek örvendenek a különböző őszi paraszti munkákat (aszalást, lekvárfőzést, paprikafűzést, káposztasavanyítást, dohányfűzést- és simítást, paszulycséplést, mustkészítést stb.) felelevenítő bemutatók. A szerdánkénti népi gasztronómiai bemutatók (ahol az elkészült tájjellegű ételeket meg is lehet kóstolni) sokaknak rendszeres programot jelentenek. A gyerekek számára szervezett nyári hagyományőrző táborok, a múzeumfalu szabadtéri színpadán alkalmanként megrendezett folklórfesztiválok és -műsorok mind azt a célt szolgálják, hogy az utókor számára megőrzött épületek és tárgyak mellett a népi kultúra másik arcát, a hagyományos paraszti élet ünnepi és hétköznapi oldalát is megismertessük a látogatókkal. S hogy ne csak a magyar, hanem más népek folklórjába, szokásaiba és népi gasztronómiájába is bepillantást nyerhessünk, az őszi Kóstolja meg Magyarországot! program idején más-más táj vagy ország képviselői mutatkoznak be kiállítással, folklórműsorral és népi ételekkel.

Az országnak ezen a részén aránylag kevés a helyszínen fenntartott, múzeumnak berendezett népi épületek száma. A tájházak hiánya részben azzal magyarázható, hogy az Alföldön, s így e területen is a földből, sárból emelt épületek voltak túlsúlyban, emiatt igen kevés maradt fenn belőlük a régebbi évszázadokból. S hogy ez a kevés se tűnjön el nyomtalanul, 1964-ben a megye vezetése úgy döntött, hogy létrehozza a Sóstói Múzeumfalut. A tervezés még abban az évben megkezdődött, a munka beindulására azonban csak 1970-ben került sor.

A múzeum megnyitása óta eltelt három évtized igen látványos fejlődést hozott: a nyitásra elkészült öt porta mellett még további nyolc építése fejeződött be, s kialakult az orsós faluközpont az oda illő közösségi épületek egész sorával. A kezdeti bizonytalan és esetleges támogatások után az utóbbi évek lényegi változásokat hoztak: 1995-ben az Európai Unió Phare-programja, míg 1999-ben a Nemzeti Örökség Program által biztosított jelentős összeg lehetővé tette az építés felgyorsítását, a népi épületek áttelepítésének befejezését. Mindezek eredményeként múzeumunk Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeumává vált.

 

 

 

2014-ben nagyszabású fejlesztéseknek köszönhetően (HURO projeekt), egyrészt teljes egészében felépült Újlétai uradalmi magtárunk, így az abban működtetett „közösségi centrumban” immár 400 m2 hasznos alapterületen fogadjuk látogatóinkat, télen-nyáron. Másrészt a 7,5 hektáros néprajzi falu mellett helyet kapott a a 1,5 hektáros Árpád-kori Nyires falu is, amelyben 5 épületet, egy kutat, és egy kemencét rekonstruáltak a szakemberek. A területen egy kurgán, és rövidesen a hagyományos élővilággal betelepítendő tó is kialakításra került.