A faluközpont közösségi épületei

A múzeumfalu központjának településszerkezete a Felső-Tisza vidékén a középkor során meghonosodott orsós formát idézi. Ennek jellemzője, hogy a településre befutó országút kiszélesedik, kettéválik, s két oldalról keríti a helység központjában álló templomot és az itt kialakított piacteret. A porták és a közösségi épületek mindkét oldalon ellipszis alakban követik az utca vonalát, majd a kettévált főútvonal ismét egyesülve elhagyja a faluközpontot.


A kismesterségek műhelyei


 

A múzeum bejáratától jobbra indulva a kikövezett utcaszakasz mellett látható a vidékünk kisvárosaira jellemző kismesterségek műhelysora. Az egy épületben, egymás mellett elhelyezett műhelyekben a lakosság életében, ellátásában legfontosabb szerepet játszó mesterségeket mutatjuk be. Mintául a Nyíregyháza központjában, a Szarvas utcán állt, korábban hasonló rendeltetéssel bírt műhely- és üzletsor szolgált. A több mint 40 méter hosszú, hódfarkú cseréppel fedett, eklektikus homlokzati kiképzést kapott műhelysor bejárati portáljai harmonikus összhatást mutatnak. Megtalálható itt a mézeskalácsos és a cukorkakészítő, a suszter és a csizmadia, a kalapos, a kékfestő, a kádár, a kerékgyártó valamint a borbély műhelye. Az utolsó helyiségben kisvárosi fényképészműhelyt rendeztünk be, mely alkalmanként eredeti funkciójának megfelelő szolgáltatással áll a közönség szolgálatára: az elkészült fotót a vendégek magukkal is vihetik.

 A műhelyek túlnyomó része úgy van berendezve, hogy a mester a szerszámok mellé állva (vagy ülve) be is tudja azokat üzemelni. Rendszeres bemutatókat tartunk a mézeskalácsos, a kádár és a kerékgyártó műhelyekben, a suszter- és a borbélyműhely pedig alkalomszerűen működik.

 

 Barabási iskola


 

A műhelysor mögött emelkedik a faluközpont egyik legnagyobb épülete, a Barabásról áttelepített iskola. A zsindelytetős, tornácos, vályogfalú épület valószínűleg három ütemben nyerte el mai formáját: nem tudni, hogy a helyi református egyházi gondnoki számadások szerint 1851-ben készült iskolaépületből mi maradt meg az 1878-as építkezés idején, amikor is a ma is látható épület bal oldali termét, valamint a tanítói szobát és a pitvart építtette az egyház. A gyereklétszám szaporodása miatt 1897-ben újabb tanteremmel bővítették az épületet; valószínű, hogy ekkor kapta az iskola az egész udvari homlokzat előtt végighúzódó tornácot és a véghomlokzat klasszicista vakolatdíszítését. A múzeumban – figyelmen kívül hagyva az ezután végzett változtatásokat – ez utóbbi állapotot állítottuk vissza.

 A bal oldali teremben egy hatosztályos iskola osztálytermét rendeztük be a két világháború közti időszaknak megfelelően. A három oszlopban elhelyezett padsorok 2-3-4 személyesek, ahol a tanulók életkoruknak megfelelően foglaltak helyet. Egy ilyen méretű osztályteremben közel 60 egynemű gyerek hallgatta az egyetlen tanító magyarázatait (ugyanis külön teremben tanították a fiúkat és külön a leányokat).

A falakon korabeli térképek és szemléltető képek láthatók, közülük igen érdekes Szatmár vármegye „domború” térképe az 1930-as évekből, valamint két zománcozott olvasótábla. A bútordarabok közül figyelmet érdemel a „községi könyvtár” feliratot viselő szekrény, amely a falusi kölcsönkönyvtárnak adott helyet. A teremben álló nagyméretű vaskályha a kaláni vasöntődében készült a 19-20. század fordulója tájékán.

 

Az előtérben – a gyerekek higiéniai ellátását biztosítandó – helyeztek el egy bádoglemezből készült, állványos kézmosót. A falakon körben – miként az osztályteremben is – a tanulók ruhadarabjainak felakasztására szolgáló fogasok találhatók, felül egy 1966-ban az újléta-ligeti iskolából elballagó 8. osztály tanulóinak tablója látható.

A tanítói szoba (mely egy időben bankfiókként is működött, lévén a tanító a helyi bankmegbízott) szintén korabeli bútorzatot kapott. Érdemes szemügyre venni az ajtó mögött álló díszes vaskályhát és a falon függő zenélő történelmi képet.

 A nagyobbik osztályteremben (ami eredetileg a le­ánytanulók tanterme volt) „Barangolás régmúlt iskolákban” címmel állandó iskola­tör­té­­neti ki­ál­lítás látható. A megye elemi iskoláztatásának történetét tab­ló­kon és tárlókban elhelyezett dokumentumok (füzetek, könyvek, szemléltető eszközök és képek) segít­sé­gé­vel mu­­tatjuk be; ezek a 19. század végétől az 1960-as éve­­kig terjedő időszakot ölelik fel. Az üveges szekrényekben különböző szemléltető eszközök, a falakon színes szemléltető képek és ábécék ölelik fel a rég- és közelmúlt oktatástörténetét. Külön egység szól a tanítókról, bemutatja az általuk hasz­nált eszkö­zö­ket, módszertani könyveket és folyóiratokat. Figyelmet érdemel az egy tablóból és egy vitrinből álló kiállítási egység: Ács Lászlóné Nagy Emma tanítónő életútját kíséri végig fotók, dokumentumok és tárgyi emlékek segítségével elemi iskolás korától egészen a gyémántdiploma megkapásáig. Külön vitrinben a megye középiskoláinak dokumentumaiból (tankönyvekből, füzetekből) készült válogatás tekinthető meg.

Az iskolaudvar iskolával szemközti végét L alakban keretezi egy hódfarkú cseréppel fedett szín, mely kézműves bemutatók, foglalkozások, rendezvények helyszíne. Az udvar faluközpont felé eső részét zárja le a Nyíregyháza belvárosából származó, nagyméretű fedeles kis- és nagykapu. Az apácaráccsal díszített deszkakapu magasságát úgy szabták meg, hogy azon egy megrakott szekér is beférjen. A kapu mellé került az eredetileg szintén Nyíregyházáról származó öntöttvas kút, melynek felesleges vize egy szép formájú öntöttvas kifolyóba ömlött.


Szatócsbolt és kocsma


 

Az orsó formájú faluközpont déli oldalának ívesen hajló utcasorából kissé beugró, L alakú épület a hajdani (és mai) települések mindegyikében fellelhető szatócsbolt és kocsma berendezését rejti.

 

 A Barabás községből átszállított építmény átalakításainak, külső megjelenésének változásai régi képeslapok segítségével nyomon követhetők: valószínű, hogy először a hátsó rész épült meg, amely egy tipikus, háromosztatú lakóház. Ehhez csatolhattak a 20. század legelején egy utcával párhuzamos, az előzőre merőleges bolthelyiséget (ezt az állapotot mutatja egy 1922-es levelezőlap, s ugyanez a fotó szerepel a „Hangya” szövetkezet megalakulásának emlékkönyvében is), ami a mai boltrésznek felel meg. A fényképen látható, szecessziós-eklektikus stílusú vakolatdíszítés az 1920-as évek végén tűnt el, amikor a bolthoz egy kocsmahelyiséget toldottak. A 30-as évek elején készült képeslapon jól látható az épület palafedésén a toldás helye, s valószínű, hogy ekkor készítették az általunk is bemutatott homlokzati megoldást.

A kocsmával bővült épületnek két utcai bejárata és egy hátsó kijárata szolgált a vevők és a vendégek részére, míg a bolt és a kocsma közötti ajtó a szatócs (egyben kocsmáros is) egyik helyiségből a másikba való közlekedését oldotta meg. A kocsma alatti pincében az italkészleteket tárolták. Az udvar és a fedett tornác nyáron biztosított „pihenőhelyet” a vendégeknek; itt kuglipálya is épült a szabadidő jobb kihasználására. A mostani letéglázott, fedett udvar a szabadtéri vendéglátást szolgálja, a kocsma belső helyisége pedig múzeumi büfé jelleggel működik.

 

 A falusi kereskedők (szatócsok) minden olyan eszközt, terményt, terméket árultak, amiket a lakosság nem, vagy csak nagy anyagi ráfordítással tudott volna előállítani. Portékáikat nagykereskedőktől, kézművesektől vették, és viszonteladóként adták tovább.

Az 1930-as, 40-es évek árukínálatát felvonultató szatócsbolt polcain, pultjain elhelyezett tárgyak a fenti sokszínűséget tükrözik (nagy részüket a megyében sikerült összegyűjteni). A bejárattal szemközt a vegyeskereskedés leglátványosabb darabjai, az árudobozok sorakoznak (Nestlé, Meinl, Franck, Adriatica termékek, a kéregből készült és áruszállításra is használt Gerbaud-cacao-s edények, a „Kaiser-féle” tejkaramella „mesedobozban”, szegedi paprika különböző kiszerelésekben).

Más-más fajtájú, formájú és funkciójú üvegeket is bemutatunk a boltban (legismertebbek: Unicum, Diana sósborszesz, Óceán halasüvegek, Glóbus konzervüvegek). A polc üveges szekrényke részében találhatók a tejes és tejfölös üvegek, mustáros, dzsemes üvegek, a másik részében a Váncza és Oetker család tagjai kaptak helyet. A polcok alatti rekeszes ládában a nagyobb mennyiségben kimért és állandóan keresett asztalisót, kristálycukrot és rizst tartották.

Az élelmiszerrészleg után a felső polcokon a vegyi anyagok sorakoznak: kozmetikai cikkek (W2 hajmosó, Dióolaj stb.), tisztítószerek (Sidol, Tangó paszta), ruhafestékek, cipőpaszták (Schmoll, Vesta). Az alsóbb polcokon mindig kéznél tartották a keresett dohányárukat.

A fiókos szekrény mindegyik dobozán kis zománcos tábla jelölte annak tartalmát. Ömlesztve várta a kimérést a sokféle ételízesítő fűszer és a színes porfestékek. A bolthelyiség egyik sarkában volt a rőfös és a rövidáru részleg. Itt kínálták eladásra az öltözködéshez, lakástextíliához szükséges anyagokat (kékfestőt, vásznat), a rövidáruk közül a cérnákat, hímzőfonalakat. A legfelső polcokon azokat az árukat tárolták, amelyeket ritkábban vásároltak az emberek (rocskát, vödröt, gúlában mosószappant).

A régi bolt berendezéséhez tartozott még a méterrúd, mérőszalag, „hattyús” mérleg, cukorkásüvegek, pénzátvevő tálca, mákdaráló, élesztővágó. Különleges berendezési tárgya boltunknak egy (sajnos ma már nem működő) Stollwerck márkájú édességautomata. Másik érdekesség a bejárat mellett álló jégszekrény, amiben a romlandó árut tartották.

A helyiség szabad falfelületeit, a pultok alsó részét, a bolt utcai ajtaját is reklámtáblák (Schmoll paszta, Franck kávé stb.) díszítik. Az üzletben – azon kívül, hogy kiállítás is – a múzeum ajándékboltot üzemeltet, ahol kézműves termékek, ajándéktárgyak, múzeumi és megyei idegenforgalmi kiadványok vásárolhatók.


 Tűzoltószertár


 

A faluközpont keleti végén álló épület a Fülpösdarócon állt tűzoltószertár alapján rekonstrukcióban épült fel. Véghomlokzatának kialakításánál felhasználtuk a fejércsei szertár elemeit is.

 A nyíregyházi tűzoltóság segítségével felépült épület (a „tűzőrség”) két helyiségből áll: jobb oldali, nyitott fedélszékű részében a lajtkocsi és a kocsifecskendő (utóbbi az ibrányi önkéntes tűzoltók ajándéka) kapott helyet, míg a bal oldali helyiség az őrséget adóknak nyújtott pihenőhelyet.

A hajdani falvakban – elsősorban a nyári gabonaérés és -betakarítás idején – állandó tűzőrséget állítottak fel; az őrséget adó férfiak közül egy általában a templomtoronyban volt figyelőszolgálatban, míg a másik (vagy a többiek) a szertárnál tartózkodtak. Több helyen fészer is csatlakozott a szertárhoz, ahol az „ügyeletes” lovak tartózkodtak. Ha tűz ütött ki, a toronyban figyelő félreverte a harangot, a szertárban tartózkodók pedig minél hamarabb igyekeztek a tűz helyszínére. Az oltásban a falun apraja-nagyja részt vett.


Templom és harangtorony



 A múzeumfalu központjában kapott helyet a felső-Tisza-vidéki falvak legjellegzetesebb épületegyüttese, a fából készült harangtorony és a paticsfalas református templom.

 Mindkét építmény rekonstrukcióban készült. A torony eredetije a Bereg megyei Tivadar községben állt 1937-ig. Történetét az írásos források alapján nyomon tudjuk követni, hiszen az egyházi feljegyzések minden olyan eseményt megemlítettek, amelyek valamilyen anyagi következménnyel jártak.

A tornyot a tivadari eklézsia megbízásából Papp Mózes ácsmester építette 1757-ben. Miután a Tisza elmosta a paróchiális telket, a tornyot 1824-ben a ma is álló téglatemplom mellé vontatták. Sorsa 1937-ben pecsételődött meg, amikorra állaga annyira leromlott, hogy le kellett bontani. Anyaga egy részét az akkor épült téglatorony tetőszerkezetéhez használták fel.

Múzeumunkban a fennmaradt fotók és felmérési vázlatok alapján – Sisa Béla tervei szerint – a romániai Szatmár megyébe való ácsok faragták ki és állították fel a mintegy 15 méter magas, tölgyfa szerkezetből készült, fenyőfa zsindellyel fedett, galériás megoldású karcsú tornyot. Kisharangja eredetileg a nyíregyházi református egyház tulajdona volt.

 A torony mellett álló, zsindellyel fedett, favázas, vesszőfalas templom szintén rekonstrukcióban ké­szült. Eredetije a ma Kárpátaljához tartozó, egykori Be­reg megyei településen, Kisdobronyban állt. 1784-ben épült Hankuss János ter­vei alapján. 1820 körül bontották le, helyén ma kő­templom magasodik. Elbontásának körülményeit érdekesen írja le a helyi lelkész: amikor hozzáfogtak az új templom építéséhez, a régit addig nem bontották le, amíg az újat be nem fedték. A nagyobb épület falaival körbeépítették a régit, s jó darabig ott tartották az istentiszteleteket. 

Múzeumunkban az Országos Levéltárban fennmaradt eredeti tervrajz alapján készült másolata látható. A kivitelezést a tornyot építő romániai cég végezte. A zsindelytetős, deszkapadlós, favázas épület tölgyfa talpgerendái hatalmas terméskövekre támaszkodnak, melyekből minden keresztezési pontban elhelyeztek egyet-egyet. Berendezése nagyrészt a nyír­kátai református templomból származik, egy ré­sze pe­dig a nagygéci ref. templomból való. A temp­lom mű­kö­dő épület, istentiszteletek, esküvők, ke­resz­te­lők helyszíne. 


Csarodai paplak



A faluközpont déli épületsorában kapott helyet a Csarodáról áttelepített paplak. Az L alakú, tégla tornácoszlopokkal készült épület a helyi református egyházközség ajándékaként került gyűjteményünkbe.

 Az 1876-78-ban épített, eredetileg zsindellyel fedett, majd 1894-ben bádoggal átfedett paplakot az idők során többször átalakították: az adatok arra utalnak, hogy alaprajza eltért a bontáskor talált állapottól.

A paplak építése idején nyeregtetős volt, az ud­va­ri homlokzat előtt végighúzódó hosszú tornácot kör alaprajzú, tég­lá­ból rakott és fehérre meszelt oszlopok támasztották alá. Később készült az utcai harmadik szoba, ezzel egy időben a zárt veranda, a hátsó fa­ra­zatot pedig 1894-ben, az egész épület bádoggal tör­tént átfedésének ide­jén kapta a ház. A kamra alat­ti pin­ce eredetileg sárba rakott badalói kőből készült.

 Az épületet a 19. század végi alaprajz szerint ál­lí­tottuk helyre PHARE-támogatásból. Berendezésénél tö­rekedtünk arra, hogy a 20. század első felének fa­lu­si értelmiségi lakáskultúráját bemutassuk, ugyanak­kor annak a kívánalomnak is meg kellett felelni, hogy ben­ne reprezentatív fogadó- és tanácskozó he­lyi­sége­ket is kialakítsunk.

 Az utcai három helyiség közül az első a gyülekezeti terem, a presbitérium és a lelkész tanács­ko­zó szobája, ahol az egyházközség tagjainak hivata­los teendőit is intézték. Puritán berendezése a refor­má­tus egyház elveit reprezentálja. Álló íróasztal, az iratok tárolására szolgáló szekrény, az úrasztali felszerelést rejtő egyszerű láda és egy harmónium alkotta bútoregyüttes foglalja el a helyiség fal felőli részeit, míg középen egy asztal és körülötte 6 szék szolgált a presbiterek és a lelkész tanácskozásainak színhelyéül. A sarokban álló, a vidékünkön gyakori öntöttvas kályha a téli ülések idején szolgálta a gyülekezetet.

 Az előbbiből nyíló dolgozószoba a lelkész szolgá­lat­ra (istentisztelet, temetés, keresztelő stb.) való fel­ké­szülésének színtere. Bútorzata polgári. Az íróasz­tal, a porcelán- és más kerámiatárgyak elhelyezésére szolgáló üveges vit­­rin, a sokfiókos komód, a másik sarokban a henger alakú öntöttvas kályha mellett elhelyezett, a meg­be­csültebb vendégek fogadására való kanapé és fote­lek mind módosabb életmódról vallanak. A fűtést e helyiségben is szépen díszített öntöttvas kályhával oldották meg.

 Hasonló színvonalú a már csak a magánélet hely­szí­nének kialakított hálószoba bútorzata is. Az óné­met hálógarnitúrát bőr bevonatú karosszékek, doboz­szerű darabokból összerakható öntöttvas kályha, vala­mint egy Singer típusú varrógép egészíti ki. Az idő­be­ni folyamatosságot az ébresztőóra és az egyik éjjeliszekrényen elhe­lye­zett, 1950-es évekbeli rádió jelenti.

 A paplak utcára merőleges részében két helyiség fogadószobaként szol­gál. A hálószoba mellettiben ta­lál­ható bú­torok igen míves megmunkálásúak; az itt lát­ható, jelentős esztétikai értékkel is bíró tálaló­szek­rényt, a bordó huzatú, öt darabból álló ülőgarnitúrát jól kie­gé­szíti a még ma is mű­ködő, elején alakos csem­péből ra­kott, magas cse­répkályha, mely a 19. szá­zad végén Bécs­ben készült munka. A sarokban elhelyezett ovális lapú dohányzóasztal a mellé állított olvasólámpával, a 12 személyesre kinyitható ebédlőasztal, a körötte álló nádfonatos hát- és ülőlappal készült, magas támlájú székekkel igényes életmódra és élénk társasági életre való törekvést sugallnak. Az ezzel a he­lyi­séggel egy­be­nyitható másik fogadószoba márvány­lapos tálaló­szek­­rénye figyelemre méltó darab. Az eredetileg konyhaként funkcionáló he­lyi­ség fűtésére kan­dalló szolgált, mely gyulaházi min­tá­ra, rekonst­ruk­cióban készült.

Az éléskamrából kialakított tálalókonyha a mai vendéglátást szolgálja.

 A paplak mögött álló, cseréppel fedett gazdasági épületek Tiszavasváriból kerültek a gyűjteménybe. A magas, téglalábazatra emelt tengerigóré alatt fáskamrát alakítottak ki; a folytatásában álló, valamikor jóval kisebb mérettel bíró, ám az állatállomány szaporodtával újabb három fiókkal kibővített disznóól egy gazdálkodással is foglalkozó falusi értelmiségi család életmódját tükrözi. A telket az árok felől egy náddal fedett, faoszlopokon álló szekérszín zárja le.


 Jármi kisnemesi porta



 A múzeum orsós faluközpontjának déli ívén, az is­ko­la és a paplak között kapott helyet a Jármiból átte­le­pített, feltehetően 18. századi kisnemesi kúria. A fa­zsindellyel fedett épület utca felőli és hosszú­ol­da­li homlokzatán vaskos, falazott tornácoszlopokkal alá­tá­masztott eresz húzódik. Körfala hatalmas tölgy­fa­osz­lopok közé függőlegesen font, kívül-belül tapasz­tott vesszőfal (patics). Belső elválasztó falai és a sza­bad­kémény téglából készültek

Az eredetileg a Szatmár megyei Jármi faluközpont­já­ban állt épület építési idejét nem ismerjük. A tele­pü­lésen egykori tulajdonosairól Kulin-kastélynak ne­ve­zett kúria az egykor e vidéken nagy számban élt kis­­nemes jellegzetes beosztású lakóépülete. Két-két­me­netes, tehát mind az utcai, mind a hátsó rész hosszá­ban kettéosztott. A bejárattal szemközti, boltíves sza­badkémény alatt áthaladva közelíthető meg a kony­ha és a belső kamra. A hátsó, nagyobb méretű szobát és a kamrát egy időben boltíves nyílással egybenyi­tot­ták, s iskolát működtettek benne. Legutolsó tulaj­do­no­sa egyedül élt a műemléki védettséget élvező kúriában. Az épületnek jelenleg nincs enteriőr berendezése, helyiségei időszaki kiállításoknak adnak helyet.

 Az épület mögött kapott helyet a kisebb gyerekek kedvéért létesített játszótér, ahol a hagyományos hintákon és libikókákon kívül fából készült vár és érdekes fajátékok várják a gyerekeket.

 

Nyomda


 

A Vállajról áttelepített épület hajdani hentesboltként a nagy múltú, és jelenében is igen híres sváb füstöltáruk árusí­tásá­nak egykori színtere. Az egyetlen helyiségből álló, a 19-20. század ­for­­dulója táján épült, eklektikus stílusú épület nagy­mé­re­tű kirakata és kétfelé nyíló ajtaja elé fémroló húz­ható. A helyiségben egy kisvárosi nyomdát rendeztünk be, a 19. század végéről származó, Amsterdamban készült nyomdagéppel, egy Bécsben gyártott papírvágógéppel, az Alföldi Nyomdából származó, négy szekrénnyi ólom betűkészlettel stb. A műhelyben vállalkozó kedvű nyomdászok alkalmanként bemutatót tartanak.

 

Szárazmalom



 Az orsó formájú faluközpont nyugati végében áll az 1930-as évek végén a Szatmár megyei Matolcson lebontott száraz­ma­lom hatalmas épülete. Rekonstrukciójának terveit Buzás Miklós készítette korabeli fényképek és Sőregi János – egykori debreceni múzeumőr – leírása alapján.

 A hatalmas kerengősátorból és annál jóval kisebb malomházból álló épületegyüttes a 19. századi fal­vak és városok meghatározó épülete volt. A telepü­lé­sek nagyságától függően egy vagy több is működött be­lőlük, s őrölte a lakosság gabonáját. A náddal fedett matolcsi ma­lom szerkezete – legtöbb társához hasonló módon – fenyőfa deszkákból és gerendákból készült. Lo­vak vagy ökrök hajtották a kerengősátorban lévő, nagy átmé­rő­jű, fafogakkal ellátott kerengőt, mely át­­té­tellel hozta for­gás­ba a ma­lomházban elhelyezett őr­lőkövek alatti or­sót. Az őrlé­si díjat fajtánként elkü­lönítve, zárral ellá­tott hordók­ba vagy többrekeszes vám­tartó hombárba gyűjtötték. A malom­ház­ban lévő hombár eredetileg a haj­dani bara­bá­si száraz­malom be­rendezéséhez tarto­zott. A lakattal lezárt láda tetején lyukak szolgáltak a vámgabona beöntésére. Kinyitni csak a malomtulajdonos jelenlétében lehetett.

A hombár tetején láthatós vékasorozat (egyvékás, félvékás, negyedvékás, nyolcadvékás vagy köpéce) a hajdani nagy hírű tarpai kéregvékákat képviseli múzeumunk gyűjteményében. 


  Kovácsműhely



 A múzeum orsós faluközpontjának nyugati végén álló egyhelyiséges kovácsműhely Kisvárdáról került a gyűjteménybe. A mereglyés falú (karóváz közé rakott sár), cseréptetős épület a 20. század elején épülhetett. Berendezése a bontáskor már nem volt meg, azt egy kállósemjéni és egy nyíregyházi kovácsműhely anya­gá­ból válogattuk össze. A kohó melletti bőr­fújtató, az üllő alatti nagyméretű fatőke s a látszólag rendszertelenül elhelyezett (mégis kéznél levő) szer­szá­mok tömege híven tükrözi a falusi kovácsműhelyek eredeti hangulatát. Külön figyelmet érdemel az épület előtti patkolószín alatt felállított hatalmas fúrógép.

 

Uradalmi magtár



A kovácsműhely mögötti terület végében emelkedő, egyemeletes, cseréppel fedett, vörös tégladíszítéssel ellátott, fehér falú magtár.